Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez szerintetek így mennyire lehet gáz?😅
Figyelt kérdés
Szóval van egy hármasunk mi ketten lányok, és egy srác, aki a történt további részében fontos lesz, hogy szűz. Szóval, a másik lánnyal szoktuk cukkolni, hogy szerezzen magának csajt, mert nincs elég önbizalma, és próbáljuk növelni neki, hogy csak kezdeményezzen, meg stb. Viszont szoktuk perverz dolgokkal húzni az agyát, amiben ő is benne van, és az egész csak poén hármunk között. Egy buliban voltunk, ahol ott volt egy srác is aki nagyon bejön és már úgy flörtölgetünk, meg haladunk. Na mindegy, szóval kimentünk hárman rágyújtani, és beszélgettünk ilyen dolgokról, és éppen egy viszonylag mocskos dolgot sikerült mondanom, amikor a barátnőm jelezte, hogy a pasi mögöttem van. Megfordultam, nyilván kivörösödtem, és megkérdeztem, hogy “mennyit hallottál?”. Annyit mondott, hogy épp eleget, és mosolygott, eléggé.:D Úgyhogy csatlakozott hozzánk, végig mellettem állt, és a hátamon tartotta a kezét. Nem beszéltünk utána erről, de elég jó esténk volt. És utána ma reggel is nagyon cukin írt. Ráfoghatom hogy ittas voltam.😅 Ti mit gondolnátok? 19L2024. jún. 4. 21:23
1/14 anonim válasza:
Annyi a kavar ebben, hogy ennek a sztorinak a fele nem őszinte, csak játszmázgatás...
Ahogy én látom, a játszmázósdi alapvetően gáz.
2/14 anonim válasza:
Ez mehetett volna a tini kategóriába is, de nem a korod/korotok miatt, hanem maga a "probléma" színvonala miatt.
4/14 anonim válasza:
Ez a felnőtt párkapcsolat rovat.
Ti viszot leragadtatok valahol még egy 16 éves szintjén...
5/14 anonim válasza:
Hát leeesett neki, hogy könnyű préda vagy.
6/14 anonim válasza:
Véleményem szerint gyugni'akar hisz itt a jó idő
7/14 anonim válasza:
Szoval van egy szuz srac, es el kellene veszteni a szuzesseget...ti meg 2 perverz kislany, akik f@szra varnak... akkor megis mi a kerdes??
8/14 anonim válasza:
Ja jól mondja az előttem lévő.Itt a számör pözsög a p@csa tessék húzasd magad p@csre
10/14 anonim válasza:
"ti meg 2 perverz kislany, akik f@szra varnak.."
"Itt a számör pözsög a p@csa tessék húzasd magad p@csre"
Őszintén érdekel, hogy nektek nincs szégyenérzetetek?
Felnőtt FÉRFI létetekre hogy tudtok ilyen gyomorforgatóan beszélni?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!