Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért érzem azt a szakítás után fél évvel, hogy ő kell nekem és vele kell lennem?
Ex barátommal 6+ évig voltunk párkapcsolatban. Minden jól ment, megvoltunk egymás mellett, együtt is éltünk majdnem a kezdetektől. Aztán tavaly év elején a exem élete fenekestől felfordult, ami miatt ő teljesen befordult, nem engedte, hogy segítsek, nem engedett magához senkit közel és teljesen eltávolodott tőlem és mindenkitől. Próbáltam vele beszélni, hogy ezt így nem szabad, de nem változott semmi. Hosszas huza-vona után végül nyáron szakítottunk. Abban a pillanatban azt éreztem, hogy ez volt a legjobb döntés, hiszen így nem lehet senkivel együtt élni, de hosszú a közös múlt, és bármi is történt nagyon szerettem/szeretem és tudom, hogy ezt ő is így érezte. Szakítás óta semmit nem tudunk egymásról, de egyre erősebben érzem, hogy ő kell nekem, ő az, aki boldoggá tud tenni, mással nem megy. Mindent megtennék érte, de lépni már nem merek. Ti mit javasolnátok?
24/L
Azt gondold végig, hogy el tudod-e fogadni, hogy a párod így kezeli a kríziseket. Befordul, elmar maga mellől. Legközelebb lesz türelmed kivárni, amíg jobban lesz és visszatalál hozzád? És az elkövetkező 5-6 évtizedben is lesz türelmed elviselni, hogy a párod hónapokig mufurc?
Arra nem érdemes számítani, hogy majd a másik megváltozik.
Egyébként meg nem kell félned. Ismeritek egymás minden porcikáját, köztetek semmi sem lehet ciki.
Mert 18 éves korod óta vele vagy, és már annyira hozzászoktál, ÉS mert előtte nem is nagyon éltél még, mert fiatal vagy.
Egyébként pont így 25 körülre fejlődik ki minden az agyban, tinikor óta nagyon sokat változik mindenki.
Szóval simán meglehet, hogy az, aki felé nosztalgikus érzéseid vannak, már nem is igazán létezik, legalábbis nem úgy, ahogy te akarnád.
24 évesen randizni teljesen más, mint tiniként. Ez igen, félelmetes, meg 6 év után fura is, de nem rossz ám.
Igen, pláne 6 év ennyi idősen az életed negyede, eléggé meghatározó, de tovább lehet és kell is lépni.
Köszönöm mindenkinek a választ.
Természetesen látom a pro és kontra oldalát is. De nehéz úgy randizgatni amikor mást szeretsz és egy életesemény miatt nem vagytok együtt? Tehát nem kihűlt, nem történt megcsalás stb, én ezt nem venném egy csoportba. Természetesen randizgattam, de nem szeretnék mással lenni, és nem is érdekel senki.
A életesemény meg egy családtag elvesztése volt, aki vagy így vagy úgy dolgozza fel a traumát, gyászt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!