Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezek alapján tarthat puhánynak? Vagy túl reagálom a helyzetet és csak húzta kicsit az agyam?
Érdeklődött a lány, hogy milyen volt a kondiparkos edzésem, amiről beszélgettünk legutóbb. Aztán kérdezte, hogy mennyit voltam lent, én erre azt feleltem, hogy 20 percet. Erre kedvesen mosolyogva azt felelte, hogy akkor csak egy kis bemelegítés volt. Tudni kell róla, hogy ő eléggé edzett, de egyáltalán nem tűnik beképzeltnek, mégis ez a mondata kicsit rosszul esett. Aztán kérdezte, hogy egyébként mennyire felszerelt az a kondipark, mert az ő utcájukban sajnos nagyon kezdetleges, szinte csak nyugdíjasoknak való eszközök vannak. Megnyugtattam, hogy jól felszerelt, majd sajnos zavaromban elkezdtem magyarázkodni a 10 hónap ezelőtti gerincsérv műtétemmel kapcsolatban, meg hogy vissza kell szoknom.
Most is kedves volt végig, de szerintetek nagyon elronthattam az esélyeimet nála, ha eddig elég jól álltam?
Őszinte leszek akkor is megsértődnél rám.
Neked míg nincs egészséges kereteken belül önbizalmad addig nem kéne ismerkedned, mert hiába leszel együtt 20 nővel egyikkel de fog működni a kapcsolat az önértékelési gondjaid miatt.
Nem fogod elhinni, hogy elég jó vagy hozzájuk, hogy szeretnek és ki fogod rájuk vetíteni bizalmatlansággal, féltékenységgel.
Tehát ismerkedés helyett inkább magadat hozd rendbe!
Te most versenyezni akarnál vele ki nyom több fekvőt?
En lesz.rnám mit gondol, ugy edzenék ahogy akarok. Azt se akarnám hogy átszokjon a mi pályánkra.
Amikor valaki egy hasonló szituációban, a lekezelő viselkedés akár legkisebb látszatát is mutatja felém (tesztel?), akkor azt úgy szoktam kezelni, hogy én cserébe a kételkedés látszatát mutatom az illető felé (tesztelem!).
A te esetedben, amikor a csaj azt mondta neked, hogy „Akkor csak egy kis bemelegítés volt.”, erre én magyarázkodás helyett egyből így reagáltam volna, hogy „Felőlem legközelebb megmutathatod, hogy hogyan csinálják a profik.”. Ezután kiderülne, hogy egy ilyen kicsit sem kétértelmű és egyben mögöttes mondanivalóval sem bíró „kihívásra” mit mer lépni a csajszi, és hogy egyáltalán van-e esélyed nála…
Bocs, de 20 percért kár lemenni is. 😂
Nekem volt exem, aki azzal menőzött, hogy ő is jár már terembe, (én heti 3x jártam és utálta) aztán kiderült, hogy 30 percet szobabiciklizik ott…
Ezt a 20 percet megemlíteni is kár, mert semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!