Ez szerelemnek nevezhető?

Az illetővel pár éve ismerjük egymást,ezalatt kialakult köztünk egy elég szoros,szinte már barátinak nevezhető viszony.Bizonyos tényezők miatt ebből nem is lehetett több.A mai napig sincs köztünk semmi intim,köszönés,mosoly,idő függvényében tudunk pár mondatot váltani,viszont ezt én rendkívül intenzíven élem meg.Például ha belép a helyiségbe,ahol tarzózkodom,érzek valami különös izgalmat legbelül és mintha volna valami a levegőben.Sokszor dobban egyet a szívem,ha látom.Borzasztóan hiányzott,amikor hosszabb ideig nem láttam,alig vártam,hogy beszéljünk,ami meg is történt.Velem akkor madarat lehetett volna fogatni...Holott tisztában vagyok vele,mik a körülmények,a határok.Nem is mond semmi olyat,ami szabályszegőnek minősülne,ugyanakkor bókol,van,hogy flörtöl.Én ezektől a szeretetmorzsáktól teljesen kész vagyok.Ugyanis nagyon tetszik.Pedig realista gondolkodású emberenek tartom magam,ahogy őt is,totál józan meg kimért egyébként,mégis mintha tőle függene a hangulatom.

Nem vagyok bőgőmasina,csak otthon engedem el magam,ennek ellenére amikor ritkán valamiért félre csúszik köztünk a kommunikáció vagy az ő hangneme erősebbre sikerül velem szemben,sikítanék és eleve elcseszi a napom.Aztán jön ő,egymásra nézünk.Néma bocsánat kérés,majd verbális következik.

Befészkelte magát a gondolataimba.Egyre inkább azt érzem,ez nem pusztán plátói rajongás,ennek tétje van...és ez a tudat megijeszt.Minél inkább próbálok távolodni tőle,annál jobban visszhangzik bennem egész álló nap,basszus,miket mondott,hogy nézett rám,egyebek.