Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Egymáséi leszünk valaha az én szüzikémmel? (...)
Ítéljetek el vagy röhögjetek ki, de nekem fontos a szüzesség a magam és a jövendőbeli párom részéről is:
Eléggé későn érő típus vagyok, így olyan 20 éves korom körül esett le, hogy jó lenne egy barátnő. Aztán ahogy egyre mélyebben belegondoltam ebbe, rájöttem, hogy én már elsőre is komolyat akarok. Olyat akit el is vennék feleségül és nem csak az kell, hogy dughassak valakivel. Semmi vallásosság nincs emögött, mindössze tetszene, ha egy érintetlen nővel lehetnék együtt, akinek szintén fontos, hogy a párja érintetlen legyen. Így tisztán egymásra találhatna a két vágy. Csodálatos érzés fog el, amikor arra gondolok, hogy milyen lesz egyszerre és együtt megélni a mindkettőnk számára ismeretlen intim szituációkat. Ezenkívül nem akarok egy olyan nővel együtt lenni, akinek akár szexuális, akár más tekintetben korábbi kapcsolataiból/kalandjaiból származó elvárásai vannak. Egy szűz nő esetében is helytálló lehet ugyanezen indok, csak fordítva. Szerintem, ha megvan az alapvető szimpátia és nyitottság egymás felé, akkor nem nagyon lehet melléfogni, szexxel sem lehet hosszútávú és megoldhatatlan probléma. Egyrészt, mert az alapvető szexuális késztetéseket/vágyakat már előre tisztázni lehet. Az intim méretem pedig se nem kicsi, se nem óriási, így a legtöbb nővel kompatibilis lehetnék méretügyileg. Arról nem is beszélve, hogy a szerelmen alapuló szex nem erre helyezi a hangsúlyt, hanem az összetartozás érzésére. Legalábbis nálam mindenképp így van ez, attól függetlenül, hogy eléggé magas a libidóm.
Nehéz ilyen prioritásokkal ismerkedni, ezért (is) 2 éve már ezzel kapcsolatban kiírtam egy kérdést. Igaz sokra nem mentem vele... Persze azelőtt és azóta is sok szűz lánnyal beszélgettem már, de egyikükkel sem találtunk egymásra, főleg, hogy sokukról kiderült, hogy már nem teljesen érintetlenek... Ennek ellenére én még mindig bízok benne, hogy létezik Ő és előbb-utóbb egymáséi leszünk.
Ti mit gondoltok?
26F
“Csodálatos érzés fog el, amikor arra gondolok, hogy milyen lesz egyszerre és együtt megélni a mindkettőnk számára ismeretlen intim szituációkat.”
Túlmisztifikálsz egy vágyálmot, ez csak a fejedben létezik, valóságban meg minden új pár egymás előtt tiszta lappal kezd, minden partnerrel mas ezt megélni, legyen akármilyen tapasztalt valaki, az új kapcsolat első szexei mindig bénázással, egymás kitapasztalásával indulnak…
Tulajdonképen egymás tekintetében még “szüzek” vagytok…
Egy valódi szűz csaj meg jóesetben csak fekszik mint egy bot, semmi “csodálatos” nincs általában egy nő szűztelenítésében, max az egódnak tesz jót.
“szexxel sem lehet hosszútávú és megoldhatatlan probléma. Egyrészt, mert az alapvető szexuális késztetéseket/vágyakat már előre tisztázni lehet. “
Ez is egy bődületes nagy baromság.. ami jó az egyik partnerrel, az közel sem biztos, hogy jó a másikkal… amire vágysz az egyikkel, közel sem biztos, hogy arra vágysz a másikkal…
Pl első hosszú kapcsolatomban utáltam ha a csaj lovagol, jelenlegi párommal imádom ha lovagol..
Előző kapcsolataimban nem tudtam miért van mindenki rákattanva a szopatásra, soha nem élveztem úgy igazán, jelenlegi párom olyan cumikat ad, hogy nem tudok betelni vele…
Soha senki nem volt benne az análban igazából engem sem vonzott a dolog, jelenlegi párom erre is rávett…
“Arról nem is beszélve, hogy a szerelmen alapuló szex nem erre helyezi a hangsúlyt, hanem az összetartozás érzésére. “
Na ez megint csak egy szűz kisfiú vágyálma, a valósághoz sok köze nincs ennek a kijelentésnek, ez max a hollywoodi romantikus filmekben állja meg a helyét, egy rossz szex soha nem lesz jó azért mert “szerelmesek” vagytok és “összetartoztok”
Tudod mitől fogod azt érezni, hogy összetartoztok? Attóp ha tocsogva egymás testnedveiben lihegve egymásba ölelkezve fekszetek egy fenomenális lepedőakrobatika után…
Annak az esélye pedig, hogy ezt megtapasztald egy szűz nővel úgy, hogy te is szűz voltál, konvergál a 0-hoz.
"Na ez megint csak egy szűz kisfiú vágyálma"
A szűz kisfiúk vágyálmai nem ilyen jellegűek, azoktól nem önti el a szekunder szégyenérzet ennyire az embert. Ez egy szűz nagyfiú vágyálma.
Az a helyzet, hogy ahonnan én nézem teljesen irreleváns amiket írtok.
Nem az a lényeg, hogy "szűztelenítsek" valakit és pláne nem cél, hogy kislányokat fűzzek be emiatt...
Olyan párt akarok, akivel tisztán egymásnak tudjuk adni magunkat, külső és belső szimpátiára/vonzalomra együttesen alapozva.
De ez lehetetlen… ilyen álomkapcsolatod soha nem lesz, mert ez csak a fejedben létezik.
Ez amit leírsz, egy ilyen kapcsolat évek munkája és nem szűzen…
Rengeteg idő, munka és hó szex mire egy ilyen kapcsolatod lesz… ha ezt nem fogadod el, akkor marad az álomvilág.
Hallod koma, te segg hülye vagy az élethez, légyszi, ne akarj szaporodni, mert nem kell még több hülye idióta.
Elmondtam te marha, hogy 14-15 évesen már a többség szexel, jobb esetbe 18-20 körül már. Te a magad életkorával már rég kiesel abból a körből, hogy eleve ilyen fiataloknak kelljél. Nagyon ritka, marha ritka, hogy 20 év felett valaki szűz, ott már akkor a csajnál is defekt van, ha még az.
Plusz, általában aki szűz, annak még nem is volt nagyon kapcsolata, ergo, ha megdugod, sem fog veled maradni örökre. Ez már nem az öregapáink ideje, hogy csak úgy együtt maradnak az első szerelmesek. Ez is baromi ritka.
Szóval hülye vagy, és légyszives halj meg inkább szüzen.
#57
Aha... És te honnan tudod mindezt? Mert szerintem sehonnan csak valamilyen frusztrációd miatt kommunikálsz így kifelé. Egyébként onnan ismerszik meg az igazi tudás, hogy a csenddel is képes tanítani az illető, nem szavakkal dobálózik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!