Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek próbáljam megkeres...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek próbáljam megkeresni azzal, hogy nekem még mindig vannak érzéseim iránta, vagy hagyjam?

Figyelt kérdés

Idén érettségiztem. Van egy volt évfolyamtársam, együtt jártunk emelt matek felkészítőre, 11.-óta tetszik, de mikor szeptemberben egy 6 fős órára kezdtünk járni, akkor kb tényleg belezúgtam. Novemberben megkérdeztem, hogy esetleg táncolhatok-e vele a szalagavatón, de már volt párja. (Amúgy végül nem táncoltam, de nem ez a lényeg). Februárban meghívtam a szülinapomra, és eljött, úgyláttam jól is érezte magát. Kicsit inkább csak egy házibuli volt, mint a szülinapom, mert azt sokan elfelejtették, de amúgy jó volt. Abból, hogy eljött én úgy gondoltam, hogy bír engem. Emiatt a szülinapom után pár nappal megkérdeztem, hogy van-e kedve velem kávézni, de azt mondta, nem akar megbántani, de barátnője van. Ezt elfogadtam, nyilván ezt sajnos nem tudtam, így csak az órák előtt, órákon beszéltünk néha, de semmi extra.

Viszont most úgy tudom, hogy júniusban szakítottak, már nem is járunk egy suliba, nem lehet ezekből gond, szerintetek megpróbáljam, van a “barátnőm van” az lerázás is volt?

Nem volt még barátom, meg nem randiztam, szóval ezért vagyok ilyen béna. De mit gondoltok?



2023. júl. 19. 17:58
 1/8 anonim ***** válasza:
0%
Itt vagyok.
2023. júl. 19. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
#1 tessék?
2023. júl. 19. 18:05
 3/8 anonim ***** válasza:
0%

Itt vagyok. Én vagyok az...


Már nincs barátnőm és mindig is tetszettél nekem.


Ha gondolod, privátban beszélhetünk.

2023. júl. 19. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
66%
Nem. Ha ő úgy gondolja, meg fog keresni. Ha nem, akkor meg az élet előtted, ami elmúlt, az mögötted.
2023. júl. 19. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
De akkor ezek szerint tudja hogy tetszik nekem?
2023. júl. 19. 20:13
 6/8 anonim ***** válasza:
Persze, hogy tudja, hiszen elutasított.
2023. júl. 19. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Uhh, hát akkor ez ennyi volt…
2023. júl. 19. 20:49
 8/8 anonim ***** válasza:

Ezt gyorsan feladtad.

Gondolta fél éve, hogy tetszik neked.

Azóta ő valószínűleg szakított, vagy van más neki, vagy nincs, vagy megbántották és elege van a lányokból, vagy élvezi a szabad életet.

Rólad végképp nem tudja, hogy lett-e valakid, vagy nem, gondolsz-e még rá, vagy csak egy fellángolás volt.

Simán lehet, hogy nem jössz be neki, de csak akkor lesz olyan barátod, akit elképzeltél magadnak, ha te is teszel érte. Máskülönben csak olyan lesz, aki beesik.

2023. júl. 19. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!