Mit üzennél annak, aki attól fél hogy sose fog maga mellé embert találni?

Hogy az a biztos az életben, amit te tudsz magadnak nyújtani és tanulj meg úgy élni, hogy ne azért legyél másokkal, mert szükséged van rájuk hanem mert egymással szeretnétek lenni.

Sokkal egészségesebb és érettebb az a szerelem, amit nem azért választasz, hogy a saját életedből menekülj.

22 eves vagy, lesz mèg annyi kapcsolatod, hogy ha majd megallsz, es visszagondolsz az exekre, hirtelen a számukat se fogod tudni.

Ezeket talan mindet szerelemnek fogod erezni, később jössz ra, hogy jo ha 1 vagy 2 volt igazabol az.

22 évesen nekem is még csak a masodik barátom volt, meg egy kalandom (az egyik baratommal nem is volt szex), aztan kb 33 eves koromra ez a szam felment 16ra. Hat a fele is elég lett volna. De mar csak mosolygok a 22 eves kori "kislány" önmagamon.

Lényeg hogy ne erőltesd a kapcsolatot, a szerelmet meg főleg ne, majd minden jön magatól. Járj tarsasagba, légy nyitott, laza, barátságos, aztan majd jön aminek jönnie kell.

Addig meg plusz jo tanacs hogy hasznald ki amég szabad vagy, mert egy kapcsolatban joval kevesebb idő jut magadra, a hobbidra, a barátaidra.

2 gyerek mellett vissza fogod még sirni a gondtalan szingli életet, ebben biztos lehetsz

Valami biztatót illene, ahogy itt többen tették, de a saját esetemből kiindulva nem tudnék őszintén.

Én is ezt éreztem. Ugyanúgy tizenévesen is. Most már 30+ vagyok, nő, akinek elvileg könnyebb, de semmivel sem lett jobb a helyzet. Szerelem, pláne viszonzott? Ugyan... Még a kölcsönös vonzalom, működő kémia sem jön össze.

A szerencsésebbeknek persze jön magától, természetesen, könnyedén. Engem is próbáltak ezzel biztatni anno. Persze, hisz olyan jól hangzik. Csak amikor betöltöd a 25-öt, aztán a 30-at, az kegyetlen... Már jó ideje nem etetnek ilyen bullshitekkel, mondjuk nem is bánom. Senki számára nem kérdés már, ami számomra 15+ éve is sejthető volt, hogy nekem ehhez kb. csoda kellene, mert amúgy esélytelen.