Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Közeledik felém de tudja,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Közeledik felém de tudja, hogy barátom van. Mit tehetnék?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Egy 24 éves nő vagyok,jelenleg gyári munkásként dolgozom. Szeretem a munkámat és mivel egy gyárban dolgozok sok emberrel vagyok együtt több ideig. Nemrég, nagyjából 1 hónapja jött a céghez egy új kolléga, nálam fiatalabb. Először kedvesen, barátkozóan közeledett felém, én pedig szeretek barátkozni így nem fordultam el tőle.

Egyszer egy beszélgetés során rá tértünk a párkapcsolatokra is, itt pedig elmondtam neki, hogy egy 3 éves párkapcsolatba vagyok jelenleg. A szóban forgó kolléga ehhez gratulált is majd pedig elmondta, hogy ő jelenleg szingli és egy régebbi kapcsolata miatt nem is tervez új kapcsolatot keresni


Nos ezután kezdődtek a problémák. Bejelölt Facebook-on és mit sem sejtve visszajelöltem. Elkezdtünk simán beszélgetni, majd pedig elkezdett kétértelműen írogatni. Olyanokat írt, hogy ha a barátnője lennék ilyen helyekre vinne el de neki kapcsolat nem kell, illetve ehhez hasonlókat. Munkahelyen szintén, nem győzöm hangsúlyozni,hogy ez nekem kellemetlen és barátom van. Mintha meg sem hallaná. A Facebook-on letiltottam, de a munkahelyemen ugyanúgy találkozom vele. Keressek másik melót vagy mit tehetnék?


Valaki volt már hasonló helyzetben? Ti hogyan oldottátok ezt meg?

Vagy én rontottam el már a legelején?

Minden véleményre kíváncsi vagyok



2023. febr. 27. 00:01
 1/10 anonim ***** válasza:
95%
Nem rontottál el semmit. Ha nem áll le, tegyél panaszt a főnöködnél, vagy a személyzeti osztályon, hogy zaklat.
2023. febr. 27. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
97%
Küld el a pcsb. Ha nem ért belőle akkor szólj a főnöködnek.
2023. febr. 27. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
94%
Szia! Gondolta, hogy jò leszel neki szexuàlisan. Az ilyen pasit keményen le kell àllitani, megmondani neki, hogy te félreértettél engem, én nem akarok semmit se tôled, - most jegyeztek el (hùzz egy gyûrût az ujjadra). Mutasd meg neki a gyûrût. Mond meg neki, hogy lehettek jò kollegàk, de semmi tôbb. Mond meg neki, hogy nagyon féltékeny a vôlegényed és verekedôs. Nem akarod, hogy valami baja essék, ugyhogy keressen magànak egy szabad nôt.
2023. febr. 27. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
94%

Amit a 3as írt, azt próbáld ki vele szemben, különösen a féltékeny és agresszív vőlegényes részt...

Szerintem attól behúzza fülét-farkát...

2023. febr. 27. 02:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
7%
Hívd ki egy kick-box meccsre; Rúgd t*n, és magyarázd el neki, hogy ez nem pálya.
2023. febr. 27. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
26%

Aha, szóval te simán írogatsz neki, odariszálod magad a helyzethez, és most játszod a kis sebzett áldozatot, akit bántani akarnak, te kis álszent.

Tipikus okádék női felfogás, csináljuk jó gerinctelenül, amit lehet, aztán keressük másban is a hibát...

2023. febr. 27. 07:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:

Aemmyenyiben nem adtál női jeleket, nem közeledtél felé, nem kerested te magad a társaságát állandóan, nem voltál kétértelmü nem ment a szemezés meg mosolygás meg "kelletés"----normálisan viselkedtél vele és érezteted azt is hogy me, tetszik mint pőasi csak egy sima huszadrangú ember és még barátod is van akkor jogos, hogy fel vagy hábrodva.


De szerintem egotuningoltál...most meg hátrálsz kifele adva az erkölcsöst...

2023. febr. 27. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

#6

Igen írogattam vele, mint más kollégámmal is, kikkel jó baráti kapcsolatot ápolok. Mikor bejelölt nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, ráadásul mikor kétértelműen kezdett el nekem írogatni, elutasítottam a közeledését. Ugyan ezt tettem a munkahelyen is

Nem tartom magamat gerinctelennek, hiszen én az elejétől kezdve őszinte voltam vele

2023. febr. 27. 18:05
 9/10 A kérdező kommentje:

#7

Nem adtam számára női jeleket, a társaságát sem kerestem. Persze ha a munkával kapcsolatban volt kérdése segítettem neki. Baráti alapon fordultam hozzá, nem tettem kétértelmű cselekvéseket az irányába valamint mondani se mondtam neki semmit. Illetve ahogy fentebb említettem, egy párkapcsolatokról szóló kisebb beszélgetés kapcsán meg is tudta, hogy barátom van. Amit elég sokszor is hangoztattam szóban, valamint írásba feléje


De a mai napon szóltam a felettesemnek, így eljárnak ebben az ügyben és remélhetőleg hamar megoldódik a probléma

2023. febr. 27. 18:12
 10/10 anonim ***** válasza:
Teljesen korrekt voltál akkor es a bajt csak magának koszonheti a kollegad
2023. febr. 28. 05:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!