Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek van remény vagy lépjek ki ebből minél előbb?
Figyelt kérdés
Szeretném előre leszögezni, hogy bár, én egy hetero lány vagyok a kérdésem főszereplője egy meleg (valószínűleg inkább biszex) srác, úgyhogy akit rosszul érint az ilyen téma ne is olvasson tovább. Szóval a lényeg röviden, hogy már elég régóta mondhatni barátság extrákkal kapcsolatban vagyok egy meleg fiúval annak ellenére, hogy ő azt állítja teljesen homoszexuális, én pedig egy nagyon is lányos lány vagyok, szóval elvileg semmi keresnivalónk egymás mellett. Az egész azzal kezdődőtt, hogy néha bulikban smároltunk, aztán már józanon is sok időt töltöttünk együtt és én szépen lassan bele is szerettem, pedig tudom, hogy hiba volt. Neki közben vannak képben sajnos pasik is, ami miatt nem rég próbáltam lezárni vele ezt az egészet, mert érzem rajta, hogy ő párkapcsolatot velem nem akar, bár ez így nem lett kimondva. Eleinte folyton azt mondta, hogy nem biszex és attól, hogy egyértelműen vonzódik hozzám, hisz máshogy nem lehetne szex köztünk, érzései nincsenek irántam. Viszont most mikor le akartam zárni akkor meg azt mondta én vagyok ez első lány, akivel működik a dolog minden téren és már ő sem tudja mi a helyzet, de szeret velem lenni és jelenleg nincs senki más (mármint pasi), akit helyettem választana. Egyébként engem nem zavar, hogy előttem csak pasikkal volt, persze furcsának furcsa és nem szivesen gondolok bele, de ettől függetlenül örülnék, ha komolyabb kapcsolat lenne köztünk. Mióta volt ez a beszélgetésünk, hogy én "szakítani" akartam, ő pedig végre kimondta, hogy mégis csak érez valamit irántam ugyanúgy aludtunk együtt, volt szex is, de az, hogy esetleg összejöjjünk komolyan szóba se került. Nem szeretném ráerőltetni és nagyon jól esne, ha ő mondaná, hogy ezt szeretné, de szerintem ilyen nem lesz. Azt mindig mondogatja, hogy nem tudja elképzelni nélkülem a napjait meg, hogy fontos vagyok neki, illetve a viselkedése is olyan, mintha viszonozná az érzéseimet, de azt még sose mondta, hogy szerelmes lenne vagy bármi ilyesmi. Szerintetek legyek türelmes és örüljek, hogy legalább van köztünk valami vagy hallgassak az eszemre és végleg zárjam le, mert ebből jó dolog úgy sem tud alakulni már?2023. jan. 29. 18:24
1/11 anonim válasza:
Én nem értem miért akarnak az emberek olyanokkal lenni, akik velük nem akarnak? Minek ilyenekre tapadni? Mi a jó abban, ha nem szeret, nem akar, kín neki a kérdéseid, sok a tapadásod?
2/11 A kérdező kommentje:
Nem akarok rátapadni, épp ezért akartam végig lezárni, de ő határozottan kérte, hogy ne legyen vége, így nem tudom milyen kínról beszélsz.
2023. jan. 29. 18:54
3/11 anonim válasza:
Mert szexet akar, es kinjában már kamuzik vmit hovy eld.gulj.
4/11 anonim válasza:
"legyek türelmes és örüljek, hogy legalább van köztünk valami"
Ha neked így most nem jó, a "valami"-nek miért örülnél? Ne szúrj ki magaddal.
5/11 anonim válasza:
Szerintem lépj ki! Akkor mi lesz, ha esetleg felvállal, aztán képbe kerül nála egy pasi?
Ő most azzal sincs tisztában, hogy tulajdonképpen micsoda. Te csak egy kísérlet vagy.
6/11 anonim válasza:
Egyetértek, csak egy kísérlet vagy, egy újdonság.
Semmi más, most nincs pasi, aki megfogta, vagy fordítva így jó leszel addig te, aztán repulsz, megvarod? Én nem várnék egy percet sem.
7/11 anonim válasza:
Ez csak megjátssza a b.zit, hogy így jusson pin.hoz.
8/11 anonim válasza:
Ez a fajta kiváló színész, foglalkozni sem érdemes vele...
Az első adandó alkalommal hátba fog szúrni, aztán repülsz.
9/11 anonim válasza:
Nem sok jövője van ennek a kapcsolatnak,de ez a te döntésed hogy mit akarsz.
10/11 K.O. válasza:
nekem is ez jutott eszembe mint a 19:36-nak, csak megjatssza hogy ne akarj semmi tobbet.. fontosnak lehet fontos vagy neki, mert sokat vagytok egyutt, de biztos hogy nem erez tobbet..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!