Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nemrég le akart velem feküdni, azóta tudomást sem vesz
rólam. Megsértettem?
Figyelt kérdés
Viszonylag sokat ivott, táncoltunk, csomót beszélgettünk, majd bepróbálkozott nálam, de visszautasítottam, mert részeg volt, illetve nem éreztem jó alkalomnak, mert egy hete szakított a barátnőjével. Azóta konkrétan tudomást sem vesz rólam, mintha ez az egész meg sem történt volna. Pedig tudok egy másik lányról, akivel nemrég ugyanez történt, és vele megbeszélte a dolgot, és mondta, hogy bocsánat, hogy “nyomult”. Velem azért nem beszéli meg, mert velem komolyan gondolta, vagy miért tesz úgy, mintha semmi sem történt volna? (Ja és amikor kicsit iszik állandóan dicsérget.)
Jó esetben szégyelli magát, rosszabbik esetben pedig ennyi erőfeszítést képest csak megtenni egy “kapcsolatért”. Utóbbi esetben hagyjad.
2023. jan. 8. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
3/9 anonim válasza:
Ez elég egyszerű helyzetnek tűnik. Részegen kanos volt, szexelni akart. Nem akarok bunkó lenni, de ebből sehogy sem az jön le, hogy többet akar, inkább az, hogy józanul nem érdekled, nem akar semmit.
2023. jan. 8. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
4/9 anonim válasza:
Nekem is az jön ne, hogy józanul
semennyire se jössz be neki és arra az estére úgy emlékezik vissza, mint amikor annyit ivott, hogy a lécet kb 1/10 nőkig süllyesztette és ilyet soha többet. Nem fog odamenni hozzad mert elég gáz ez saját maga számára hogy nálad próbálkozott, nem égeti magát tovább. Én is úgy tennék mintha azt se tudnám ki vagy
2023. jan. 8. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
5/9 anonim válasza:
Lehet, hogy amúgy bejössz neki, de a barátnőjén nincs még túl.
Vagy tényleg szégyelli magát.
2023. jan. 8. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
6/9 anonim válasza:
Te nem vagy az esete. Hianya volt .
2023. jan. 9. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
7/9 anonim válasza:
Dehogyis akar veled komoly kapcsolatot, egyszerűen ivott, és mivel nem volt jobb, te is jó lettél volna dugni. Józanul eszébe sem jutna. Ezen nincs mit megbeszélni, egyértelmű.
2023. jan. 9. 03:24
Hasznos számodra ez a válasz?
8/9 anonim válasza:
A masik lany jobban bejon neki .
2023. jan. 9. 07:04
Hasznos számodra ez a válasz?
9/9 anonim válasza:
Ha szakítás után van akkor keresi a kapaszkodót valakiben aki segít neki felejteni és energiát ad neki ahhoz, hogy gyorsan átvészelje. Ezeket energiavámpírnak hívom és messziről elkerülném, írom ezt férfiként.
A visszautasításkor jelezted felé, hogy azért nem veszed komolyan mert részeg?
Lehet hogy megsértetted az Egoját és azért nem áll veled szóba, de az is lehet hogy szégyelli magát, bár ezt nem nagyon hiszem.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!