Mégsem vagyok szerelmes a páromba, mit tegyek?

11-es, hogy írhatsz neki ekkora hülyeséget. Inkább 2 hónap után szakítson, minthogy évek menjenek az életéből egy olyan kapcsolatra, amiben nem érzi jól magát. Nekem ez 4 év után derült ki, abba a szakításba is majd' beledöglöttem, bele se merek gondolni, hogy milyen lehet évtizedes házasság után elválni, ahol már gyerekek is vannak. Pedig az utóbbira is van példa bőven!

Kérdezőnek: Inkább előbb lépj ki egy rossz kapcsolatból, mert ahogy telik az idő, egyre nehezebb lesz. Ez tapasztalat sajnos.

Nyilván iróniának szánta... 😉

No de most komolyan,Kérdező?!

Egy életed van, ami véges és ami felett KIZÁRÓLAG te rendelkezel.Milyenné szeretnéd alakítani?Olyanná,ahol cirka két éven belül szájhúzogatva mész bele a szexbe?Ahol borsódzik a hátad,ha csak meglátod a másikat,a szó legnegatívabb értelmében?Ahol kiráz a hideg a lerágott körmeitől,a hurkás hasától,a koszos lakástól,ahol él,ahol irritál már eleve az is, ahogyan a levegőt veszi???!!!...

Vagy pedig olyan életet szeretnél magadnak,amiben boldog vagy és szerelmes?

Senki más nem dönthet helyetted.

Szakításoknál válásoknál az egyik félnek mindig rosszabb.

1000-ből talán 1 eset van mikor mindkét félnek elege van-

Ezaz első kapcsolatod?

Szoval kellemetlen helyzetbe hozott. Hidd el, hogy reménykedett, hogy otthon vannak az ősök, és hogy elhenceghet veled.

Igen, kellemetlen lesz, ezért jobb rajta gyorsan túl lenni.

Sajnos ismerős a jelenség, én is voltam már így. Az a helyzet, hogy bár magamból indulok ki, de szerintem ha már így érzel, és ezt meg is fogalmaztad magadban - nyilván, hisz kiírtad ezt a kérdést ide -, akkor már megette a fene az egészet (legalábbis én még nem tapasztaltam innen visszautat). Szerintem azt nem is kellene így nyersen közölnöd vele, hogy nem tetszik, kíméletesebben is megfogalmazhatod az igazságot.

Nemrég én is átmentem egy ilyen "kapcsolaton", annyiban más, hogy szerencsére én még senkinek nem meséltem róla, nem volt családban bemutatás, nem volt tervezgetés sem, de elkövettem azt a hibát, hogy amint elkezdett "idegesíteni", frusztrálni a dolog, nem volt kedvem szexelni vele, egyre ritkábban válaszolgattam mondjuk napközben, amikor dolgoztunk, de előtte folyamatosan ment az online térben a beszélgetés, stb, nem mondtam meg neki egyből. Persze, hiszen az ember reménykedik, hogy ez megváltozhat, illetve nekem is borzasztó lelkiismeret-furdalásom volt, mert nagyon jó embernek ismertem meg, és nagyon lelkes is volt kettőnkkel kapcsolatban. De ahogy írta itt egy válaszoló, nem erőszakolhattam meg magam, csak mert nem akarom megbántani... Szóval sajnos kicsit elhúztam a dolgot, amit ő is érzett, és végül hirtelen felindulásból, mikor találkozni akart velem, mondtam meg neki, hogy ezt most nem tudom folytatni, olyan okok miatt, amik csak bennem játszódnak le.

A valóság az volt, hogy elkezdett idegesíteni szegény, idegesített, ha hozzámért, a lelkes farokcsóválós viselkedése, hogy be akarta osztani az időmet (régóta vagyok szingli, szóval gondolom túlságosan rigolyás is vagyok sajnos) - pedig csak közös programokat akart szervezni. Mindeközben egyre erősödött a lelkiismeret-furdalásom is, ami megvallom őszintén, még utána néhány hétig is erőteljesen jelen volt. De most, kb két hónappal az eset után, mérhetetlen könnyebbség, szinte eszembe sem jut már, ha mégis, pillanatra elfog a szomorúság, mert megbántottam, de nem tehettem mást. Túléli, és a te párod is túl fogja, szerencsére nem évek óta vagytok együtt, minél előbb tegyél pontot a végére, mert minél tovább húzod, annál nagyobb fájdalmat okozol neki.

Én kíváncsi lennék a végére, hogy hogy fogadja majd, ha gondolod, meséld el.

Sok erőt kívánok!