Mit lehet tenni ebben a helyzetben? Hogyan legyek túl rajta? Egyáltalán túl kell lépnem ?

Sziasztok!

Egy számomra bonyolult helyzetbe kerültem, amivel kapcsolatban egy kicsit megrökönyödtem.

A koraőszi hetekben megismerkedtem egy korombéli egyetemista-társammal, akivel eléggé közel kerültünk egymáshoz így az ősz végére. Rengeteget beszélgettünk, így indult a dolog (rengeteg = az első perctől kezdve órákon át tartó , kínos csendektől mentes beszélgetésekbe elegyedtünk). Elkezdtem hozzá elég hamar eléggé vonzódni, aztán szépen lassan beleszerettem. Éreztem, mintha nem lenne viszonzatlan az érdeklődés, de őszintén, annyi kudarcon vagyok már túl, hogy szándékosan nem is gondoltam nagyon bele a dologba. Amikor a közös barátaink kérdeztek rá nálam, hogy van-e köztünk valami , mert külső szemmel látva is izzik a levegő körülöttünk, akkor úgy döntöttem, rákérdezek konkrétan a másik félnél. Egy buliban , eléggé ittasan a kérdésem után megfogta a kezem és bevallotta, hogy a vonzalom nem egyoldalú, ő is érzi a szikrát. Aztán pár nappal később ezt a beszélgetést tiszta fejjel is megismételtük, ugyanez volt a lényeg, de akkor az egy romantikus csókolózásban ért véget. Innen indul a lavina...

Hiába az azt megelőző hetek számos szuper közös élménye (közös programok, hosszú és mély beszélgetések stb.), a csók után távolságtartóvá vált, olyat is mondott, hogy nem szeretne velem többször találkozni. Ezt végül megbeszéltük, bevallotta, hogy kötődési problémákkal küzd. Szorong attól, ha valakihez kötődni kezd és attól is, ha hozzá kezd valaki kötődni. Amikor elkezdtünk arról beszélni, hogy mi az, ami kettőnk között van (nekem kellett egy visszaigazolás,hogy ez nem csak egy vakvágány a részemről, hanem tényleg kétoldalú), nála elvágtam valamit, mert elkezdett túl "komolyszagú" lenni a dolog. Kedvel, ő is elkezdte érezni a vonzalmat, de emiatt a szorongás miatt ő nem jutott el olyan szintű vonzalomig, mint én iránta. A legutolsó személyes beszélgetésünk alkalmával közölte, hogy nem szeretne belebonyolódni semmibe, mert tényleg nem tartja magát jelenleg képesnek rá, hogy valakivel ilyen viszonyt alakítson ki. Fél a helyzettől és mikor korábban valakivel ilyen helyzetbe került, akkor pl. elköltözött az ország másik részére, annyira nem bírt mit kezdeni az érzéssel. Úgy váltunk el (pont úgy alakult, hogy amúgy sem találkoznánk pár hétig), hogy jó ez az időszak arra, hogy ne találkozzunk, át tudjuk gondolni a dolgainkat stb.

A "gond" az, hogy borzasztó rosszul viselem ezt a helyzetet, mert bevallom őszintén, beleszerettem. Egy nagyon zárkózott ember, de mellettem felszabadultan viselkedett, és azt a felszabadult énjét nem tudom elfelejteni. A közös élmények, a csók annyira itt dolgozik bennem, hogy nem tudom elengedni ezt a dolgot. Hiába ismételgetem a fejemben, amiket mondott nekem (pl. hogy ő nem tart ott a mi kapcsolatunkban , mint én = ő nem szerelmes belém, csak elindult a vonzalom...), hiába próbáltam sok dologgal elterelni a figyelmem, nem igazán sikerül nem őrá gondolnom. Hiányzik a társasága. És lehet, hogy nem normális dolog, de ez az érzés eléggé uralkodó elem az elmúlt heteimben.

Összegezve: elindult valami közöttünk, de a helyzet alakuló komolysága őt megijesztette és a kötődési problémái miatt kimenekült a helyzetből. Hiába beszéltünk arról is, hogy semmi sem kötelező, éljünk a mának, aztán meglátjuk... Fél. Tudom, hogy ez sem teljesen oké (bár az egyetlen dolog most , ami összeköt vele az a socialmedia), de pl. minden egyes nap megnézi a sztorit, amit messengeren megosztok (pedig nem egy nagy szósölmédia-fan), ergo követi,hogy mi van velem. Kitettem magamról a napokban egy képet, arra szívvel reagált. Tudom, hogy ezek jelentéktelen dolgok, de aki távolságot kér tőlem, miért tesz ilyeneket?

A kérdés tehát:

Mit kéne tegyek? Az érzéseim iránta egyértelműek, nem változtak , hiába ez a sok történés. Sőt... Engedjem el...? De hogyan? Egyelőre azt érzem, hogy nem tudom és nem is szeretném elengedni ezt az embert. Van egy olyan érzés bennem, hogy talán csak azért nem mer belemenni egy ilyen helyzetbe, mert nincsen még tapasztalata arról, hogy ez jól is elsülhet. De közben az is a fejemben van, hogy ő gyermekkorában elvesztette az édesanyját, ami alapból lehet egy csomó kötődési problémának az eredője.. Nem?

Nem érzem lezártnak a dolgot , szerelmes vagyok belé, állandóan rá gondolok, vele szeretnék lenni és támaszt nyújtani.

Köszi a véleményt.

23L