Hogyan tovább? Van tovább? Mit tegyek?

40-es elvált nő, egy kamasz fiúval. 18 éve ismerem. Kedveltem az első pillanattól, munkahelyi ismeretség, én végzős főiskolás voltam, ő (csak 2 évvel idősebb nálam) akkoriban került a környékre a vőlegényével. Férjhez ment, gyereket szült, én közben a család barátja lettem. Az évek múlásával fokozatosan beleszerettem és maradtam a kedves, jópofa (fogadott) családtag, aki időről-időre felbukkan és színesíti a családi alkalmakat. A szürke hétköznapok, az anyagiak és egy csomó (általam sem teljesen ismert) körülmény miatt a házasság tönkrement. Válás. A kialakult helyzetet én sem tudtam normálisan kezelni, titokban arra számítottam hogy a nő egyenesen a karjaimba repül, de szolidaritást éreztem a férjjel is aki tagadhatatlanul sok áldozatot hozott a családjáért. A nő elkezdett új támaszt keresni, tudtommal több sikertelen próba volt. Jelenleg egyedül van, legalábbis mostanáig biztos voltam benne. 19 szilveszterén tréfásan megjegyeztem a telefonban, hogy randiznunk kellene. Totálisan oda voltam érte, teljesen be voltam tojva és több-kevesebb bosszúvágy is munkált bennem. Tudom, ez nagyon gáz, rettenetesen szégyellem, de így teljes az igazság. Az elmúlt évek egy furcsa bújócskával teltek. Néha telefon, sms, mail, a gyereknek természetesen az időszakosan járó figyelmességek. A nő részéről főleg a kovid alatt és után számomra is érthető megjegyzések. Bennem a vágy a félelem és a bosszú beteges keveréke. Tudom, hogy gáz! Most bevallottam neki, hogy szeretem (sms, távirati stílusban, igen ez is gáz!). Eltanácsolt. Két napos továbbképzésen együtt, az elején és a végén odamentem hozzá, beszéltünk, megöleltem de közben elkerültem. Körben ültünk, egész nap szemezhettünk volna. A továbbképzés után bocsánatkérő mailt írtam, válaszában elmondta hogy volt idő amikor ő sem volt közömbös irántam, talán ő is bizonytalankodott és játszott (ahogy én) egy kicsit. Abban maradtunk hogy szeretjük egymást, de ebből már nem lesz semmi. Bocsánat hogy ennyire hosszú, majdnem 20 évet képtelenség elmesélni. Kétségbe vagyok esve! Mit tegyek? Totális offenzíva? Vagy csendben legyek jelen várva a pillanatra amikor még lehet egy dobásom? Egyáltalán lehet még dobásom? Bölcs és értelmes véleményekere, javaslatokra számítok! (Hogy kegyetlenül elszúrtam és hülye balfék vagyok, magamtól is tudom.)