Miért van az, hogy adott egy 30 éves férfi saját házzal és egzisztenciával és egy 18 éves frissen érettségizett lány, akik összejönnek és 5 év után is együtt vannak még, s ez mennyire egészséges élettapasztalat terén?

Ha valakit zavar h felkapaszkodnak rajta, válasszon a saját szintjéről. Senkinek sem kötelező 10-20 évvel fiatalabb, életük és karrierjük előtt álló kiforratlan embereket örökbefogadni és hazavinni. Nem tartottak fegyvert a fickó fejéhez, hogy ne egy 28 éves csajjal menjen randira, akinek addigra van egy szépen összerakott élete hozzá hasonlóan.

Amúgy nincs azzal megoldva senkinek az élete, hogy valakinél pár évig cellázik. Nem tudom hol a faszban élsz. Ennyit sokan otthon is elvannak a szüleik vérét szívva.

Ez mennyire hülye kérdés már?

Miért ne lehetnének együtt?

Ezt az élettapasztalatos marhaságot meg hagyjuk már... mondvacsinált dolgok helyett inkább szeretni kéne egymást.

8: attól hogy épp ketten vagyunk, attól ugyanúgy magunkat tartjuk el, felelünk magunkért és a gyerekeinkért, max van benne némi nehezítés, hogy közben alkalmazkodni kell valaki máshoz is.

Se az én szüleim, se a férjem szülei nem éltek soha egyedül, ahogy én sem, mégis mind felelősségteljes, életképes felnőttek vagyunk.

Sehol nincs leírva, hogy az élet alaptörvényei szerint a tanításokat később nehezített formában tolja eléd.

Vagy igen vagy nem.

Van, akinek az egész élete mint kés a vajban. Más meg küszködik egy életen át.

Amúgy a kérdezőből mintha az irigység beszélne, hogy a leányzónak bezzeg semmire nincs gondja. Hálaistennek. És? Neked jobb lesz, ha kiteszik az utcára? Neked kevesebb gondod lesz ettől? Nekem se.

Hasonló volt a helyzet nálunk, bár 19 voltam és kisebb korkülönbséggel, de a férjem lakásába költöztem rögtön.

Nem hinném, hogy rossz hatással volt rám. Egyrészt nem vagyok hülye, tudom hogy ha bármi történik, az a lakás nem az enyém, tehát ezzel számolok is. Miért lenne már egy életre megoldva a nő lakhatása?

Másrészt nekem pl amúgy is meg van oldva a szüleim miatt, lenne hova mennem. Azért sok fiat kap, örököl lakást. Nyilván egy hatalmas segítség, de hülyeség azt gondolni, hogy ettől rögtön életképtelenek lesznek. Elég szomorú, hogy sokan a küzdés, tanulás, munka céljának egyedül az ingatlant látják. Persze megértem, de azért azon túl is bőven van miért küzdeni, pl az ember saját büszkesége, hogy elérjen valamit az életben. Attól még, hogy valakinek van lakása, ugyanúgy fizet számlákat, vásárol élelmiszert, alapít családot, tehát kénytelen dolgozni és megállni a saját lábán.

Pont hogy jobban fel tudtam fedezni így az életet, pl beiratkozhattam mesterszakra ami érdekel, ahelyett, hogy muszájból rögtön alap diploma után teljes állásban kellett volna dolgoznom. Nem mondanám hogy nem küzdöttem, mert kemény volt a nappali egyetem meg a 6 órás munka együtt. De igen, tény, hogy megengedhettem magamnak, hogy ez ne 8 órás munka legyen. Most meg megtehetem, hogy viszonylag fiatalon szülök, ha albit is kéne fizetnem, még nem merném bevállalni. Hálás vagyok érte, király dolog. De nem sok köze van ahhoz, hogy a férjemnek van-e lakása vagy nincs, nekem amúgy is lenne. Másrészt ettől még egy rakat dolog van az életemben amiért ugyanúgy meg kell harcolnom.

Nyilván vannak kitartott, motiválatlan nők is. De pusztán azért mert valakinek nem kell aggódnia a lakhatásán, még nem lesz életképtelen. Igazából a környeztemben a legtöbb ember szülői segítséggel jut ingatlanhoz, ettől függetlenül onnantól is igyekeznek az életben, és nem ülnek a babérjaikon. Tudom, itt a gyk-n mindenki 18 évesen elhúz albiba, aztán 30 évesen már saját háza van két autóval, amiért csak maga dolgozott meg.

14: "Sehol nincs leírva, hogy az élet alaptörvényei szerint a tanításokat később nehezített formában tolja eléd.

Vagy igen vagy nem.

Van, akinek az egész élete mint kés a vajban."

Én még erre se nem láttam példát, se nem hallottam ilyenről.

Olyanról viszont nap mint nap - itt a fórumon is -, hogy nem tud hova menni gyerekekkel, mert halvány fingja nincs, hogyan kéne megoldani a lakhatást, de még csak ötlete sincs.

Ja, meg hogy a válással az egyik fél utcára kerül, hajléktalanokat csinálnak a nők a férfiakból, az is mindennapos panasz itt.

"Se az én szüleim, se a férjem szülei nem éltek soha egyedül, ahogy én sem, mégis mind felelősségteljes, életképes felnőttek vagyunk."

Ettől még akik külön költöznek, nulláról kezdik a lakhatás megteremtését akkor, ha a házasság előtt nem teremtették még meg.

Nálunk a családban többen tönkrementek egészségileg és bele is haltak abba, hogy nem volt ötletük, hogy teremtsék meg önállóan a lakhatásukat (ez a tanulási folyamat kimaradt), hogyan álljanak meg egyedül a lábukon, ezért nem váltak, és a rossz kapcsolat megölte őket.

16. És szerinted minden párkapcsolatban/házasságban élő embernek van plusz még egy lakása valahol, hogyha esetleg válnak akkor legyen hova menni?

Mert én nem igazán ismerek ilyet..