Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Voltatok már szerelmesek olyan valakibe, akivel semmi közös vonás nem volt?
Tiniként igen, mindketten szerelmesek voltunk egymásba. Én önmagamat adtam, ő pedig eljátszotta, hogy az tetszik neki, de igazából utált bennem sok mindent. Csak ő már kicsit idősebb volt és még egy randija sem volt, őrült, hogy ismerkedik valakivel, nem akarta elb.aszni. Később kiderült, hogy ő milyen valójában, de a tini szerelemtől hülye lesz az ember, sokáig nem szakítottam.
Én akkor kezdtem bulizni és imádtam, ő mindig is utált bulizni, szóval nem is az, hogy kinőtt belőle. A terveink is mások voltak. A családi minták is. Én élményeket gyűjtök, ő tárgyakat. Plusz neki olyan a személyisége, hogy nem hajlandó elfogadni, ha valakinek más a véleménye, fogyatékosnak hívja a többi embert, ha nem ugyanúgy gondolkodnak.
Szerencsére vége :D az ilyen sosem működik
Senki sem egyforma. Mindenki másra vágyik, van aki maga ellentetjére, van aki önmaga tükörképére.
A párommal ég és föld vagyunk, de ezt tudtuk s nem is akarjuk átformálni egymást, így van jól, így egészítjük ki egymást. Viszont egymással mi magunk alakítottunk ki közös vonásokat, kapcsolatunkért. Nagyon szeretjük egymást, hisz a bizalmat megadtuk fogadtuk, őszinteség, tisztelet megvan ami közös vonásnak számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!