Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan ismertétek meg az "Igazit"? Honnan tudtátok, hogy ő az? Mióta vagytok együtt?
Valószínűtlen véletlenek sorozata után találkoztunk, 8 évvel ezelőtt. Iszonyúan vonzott valami hozzá. Nem testiségről beszélek, hanem az egész lénye… nem igazán tudom leírni az érzést. Mint a mágnes. Kicsit több, mint 6 éve vagyunk/élünk együtt. Az eleje a mennyország volt, mostanra viszont sajnos kezdjük belátni, hogy nem egymáshoz valók vagyunk. Nem vagyok már teljesen biztos benne, hogy ki tudunk jönni ebből a hullámvölgyből, hiába szeretjük egymást.
De akárhogy is lesz, úgy gondolom egy részem mindig szeretni fogja őt, egészében.
Nem tudnám megmondani.
Annyit tudtam már az elején, hogy komolyak a szándékai, és az enyémek is azok voltak. Úgy voltunk vele, hogy nem akarunk tovább keresgélni, egymással akarunk közös jövőt.
Valahogy egyértelmű volt, így is álltunk hozzá azonnal. Pár hónap múlva összeköltöztünk, gyereket terveztünk, aztán még egyet.
És valóban nem tudnám megmondani, mivel más ő. Az exeimnél azt éreztem, hogy szeretem őket. Nála pedig azt, hogy "Ő az! Ő az!"
Valahogy más volt mint más, mintha mindig is ismertem volna. Valami vonzott a lényéhez kezdettől fogva.
Elég hamar azt éreztem, hogy az, hogy mi együtt vagyunk, az annyira egyértelmű, mint hogy az ember levegőt vesz. Nem gondolkodik rajta, csak veszi, mert az a természetes. Aztán egyszer egy érzés, sugallat jött, hogy vele akarom leélni az életem. Nem gondolkoztam semmi ilyesmin, csak jött, belémhasított.
21 éve vagyunk együtt.
És hogy honnan tudom, hogy ő az igazi? Onnan, hogy mikor a válás lebegett a fejünk felett, mikor érzelmileg másfelé voltam elfordulva, akkor is azt éreztem, mondtam, hogy nála nincs tökéletesebb társ számomra, nem érzem, hogy bárki mást nem jobban, de megközelítően tudnék szeretni. Bármi történjék, nekem akkor is ő a másik felem.
De aztán se válás, se harmadik nem lett, helyette évek óta ismét úgy szeretjük egymást, mint kapcsolatunk első éveiben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!