Hogyan tudnám ezt a számomra fura helyzetet normálisan, illetve úgy lereagálni, hogy az nekem is jó legyen?

Azzal kezdeném, hogy egy évet voltunk együtt. A kapcsolat legelején én voltam az, aki csak azért járt ki vele, mert megsajnáltam, ő odáig volt értem már akkor is. Következett a nyár, amit végig együtt töltöttünk, a munkája miatt 3 hónapig egy lakásban éltünk, csak mi ketten, ilyenkor szerettem meg őt nagyon. Mivel az apjánál dolgozott, ezért én is besegítettem, nagyjából ugyanúgy dolgoztam, mint ő, viszont nem kaptam érte semmit. Suli utolsó évét mikor elkezdtük, minden nap jártunk ki, hétvégén meg sülve-főve együtt voltunk. Hétvégén mindig kitakarítottam náluk, kaját készítettem a családjának, mint ahogy nyáron is csináltam. Ahogy közeledett a tél, egyre többet szidott, próbálta azt elérni, hogy érezzem magam nála kisebb rangúnak, meg kb. mindenért én voltam a hibás. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez nem oké, de nem ment, mindig mikor felhoztam ezt, ideges lett és kiabált. Szünetet tartottunk, de minden egyes szünet vége az lett, hogy sírva jött oda hozzám, hogy neki mennyire hiányzom és mennyire szeret. Nekem vaj szívem volt/van, mindig megbocsátottam neki. Idővel egyre kevesebbet találkoztunk, a barátaival járt ki inkább. Érettségi előtt rengeteget segítettem neki a tanulásban, mert pár tantárgyból eléggé el volt maradva, ezért megint kezdtünk több időt tölteni egymással. Ahogy lejáratak az érettségik megírta nekem üzenetben, hogy ő kicsit unja a kapcsolatot és szeretne a nyáron szabad lenni. Annyira nem éreztem fernek, hogy ezt üzenetben kaptam meg, hogy megkértem, élőben is mondja el. Mikor eljött, annyira sírt, hogy konkrétan abból állt az egész, vígasztaltam egész végig. Teltek a napok, direkt olyan helyre járt, ahova én mentem. Kérte, hogy találkozzunk, én belementem, mert az egy év alatt már olyan volt, mint a testvérem, persze szerelmes is vagyok belé. Ahogy beszélgettünk mind próbált megcsókolni, ami sikerült is neki. Viszont akkora zűrzavart okozott nekem ezzel a fejemben, hogy végül is ő szakított, mégis ezt csinálja. Mikor próbáltam vele letisztázni, hogy akkor most mi is van, azt a választ kaptam, hogy ő nagyon szereti a lelkem, de szabadságot akar, viszont a csók, meg a többi.. az úgy jön neki. Szakítás után még mindig becézget, folyamatosan akar találkozni. Jelezném, hogy én se nem az az ultra féltékeny típus, se a "legyél velem minden szabadidődben" típus nem vagyok, mégis ezt a lapot játszotta ki. Legjobb megoldás lenne elengedni.. és letiltani mindenhol, hogy végre ne keressen többet és ne nehezítse meg azt, hogy én tovább tudjak lépni. Viszont annyira a szívemhez nőtt ez a "rossz indulatú daganat", hogy ez nagyon nehéz. Szerintetek mi lenne a megoldás?

19/L