Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik olyan, hogy valaki...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik olyan, hogy valaki megérzi, hogy ki az igazi szerelme?

Figyelt kérdés
Kicsit hosszú és bonyolult a történet, de a lényeg: másfél éven keresztül nagyon jóban voltunk egy sráccal, akivel időközben szerelemmé alakult részemről is ez a dolog, mert ő az első perctől kezdve szerelmes volt. Akkoriban nem volt megoldható,hogy együtt legyünk, ezért ő azt mondta,hogy ezt nem tudja így folytatni, mert nagyon fáj neki ez. Soha ennyire jól nem éreztem magam senkivel, mint a vele töltött idő alatt, minden percét imádtam, hihetetlenül szerelmesek voltunk egymásba. Ez a dolog immáron már 2 éve történt. És én azóta sem tudtam magamban ezt lezárni. Folyamatosan azt érzem, hogy nekem ő az igazi szerelem, akire egész életemben vágytam. A két év alatt nem kerestük egymást, tiszteletben tartottam a döntését, közben mégis felemészt a gondolata. A közösségi médiában nem töröltük egymást,viszont a napokban letiltottam, mert azt gondoltam, így könnyebb lehet, hogy se ő, se én nem látjuk egymás dolgait, de azóta csak rosszabbul érzem magam, mióta letiltottam. Létezik ,hogy ennyi idő után sem tudom feledni és azt érzem, hogy ő az akire mindig vágytam? Mi tévő lehet az ember ilyen helyzetben? A srác tényleg nagyon szerelmes volt, ő tőle és a legjobb barátjától is biztosra tudom ezt, illetve jelenlegi tudomásom szerint az elmúlt 2 év alatt nem volt párja sem. Gondolom a tiltást nagyon gáz feloldani, bejelölni..stb. Tény, hogy nagyon gyerekes megoldás volt a letiltás felnőtt ember létemre, de tényleg azt hittem így jobb lesz, de most meg így megőrülök a gondolattól is.

2022. ápr. 23. 15:45
 1/5 anonim ***** válasza:

Hagyd békén!

A se veled se nélküled kapcsolat szar!

2022. ápr. 23. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

"Akkoriban nem volt megoldható,hogy együtt legyünk..."


Ez az állapot azóta megváltozott?

Mert ha nem, akkor kár ezen agyalni, meg tiltogatni ide-oda.

Egy párkapcsolat csak akkor jöhet létre ha mindkét fél akarja, és mindkettő egyformán tesz is érte. Ha ez a srác még a jelét sem mutatta az elmúlt 2 évben hogy akarna tőled valamit, akkor nem úgy néz ki, hogy van értelme az igaz szerelmeden filózni. Ha egy pasi nagyon akar egy nőt akkor jelezni fogja minden létező módon.

2022. ápr. 23. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Ő nem akart tőled semmit, ezt te gondoltad túl.
2022. ápr. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
53%
Azért a két év alatt keresett volna, ha annyira odáig van érted. Aki szeret az keres aki meg nem azt valószínű már nem érdekled
2022. ápr. 23. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

"Akkoriban nem volt megoldható,hogy együtt legyünk."


Azért, mert te nem akartál együtt lenni vele, igaz? Épp kapcsolatban voltál? Tulajdonképpen kihasználtad ezt a srácot?


Miután hagytad elmenni őt, a pillanat elszállt. Ezt már nem lehet visszacsinálni. Ne játssz az érzéseivel, keress valaki mást!

2022. ápr. 23. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!