Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért akar féltékennyé tenni?
Munkahelyen ismerkedtünk meg.
A pasinak van barátnője és látja rajtam hogy bejön nekem, de kiderült hogy én is tetszem neki mivel konkrétan megmondta.
Sosem volt több.
Gyakran oda jött hozzám beszélgetni, foglalkozott velem, érdeklődött felőlem, a pasik felől, minden érdekelte és meghallgatta.
Már kicsit úgy éreztem úgy foglalkozik velem, mintha én lennék a barátnője, mert mindig megvígasztalt ha olyan helyzet volt, ha beteg voltam az volt az első hogy megkérdezze jobban vagyok-e már.
Persze volt többször is hogy munkán kívül telefonáltunk, megbeszéltük kinél mi történt, meg egyszer hívásban elmondta mikre gondol velem kapcsolatba, úgy hogy neki barátnője van.
Aztán máskor meg teljesen közömbösen viselkedik mikor ott van valaki más, meg írásban távolságtartóbb.
Rengetegszer ér hozzám, sokat ölelget, egyszer arcon puszilt.
Mikor legutóbb beszéltem vele telefonon világossá vált hogy nem szándékozik szakítani a barátnőjével, mert közös jövőt terveznek, mégis volt megint egy elszólása miszerint én lehetnék a második barátnője.
Nem tudom pontosan mi az amit ő érez felém, mert eléggé titkolja, de szerintem csak szórakozik velem.
Utána meg féltékennyé akart azzal tenni, hogy mások bent ölelgetik és én mikor nem voltam nem kaptam ölelést.
És előtte még direkt meg is kérdezi mennyire vagyok féltékeny típus.
Csak nem sikerült neki féltékennyé tennie.
Igaz nekem bejön a pasi, de nem tudom mit kezdjek ezekkel, ha ő ilyen lépéseket tesz felém, majd mondja hogy barátnője van.
Igazából nem is nagyon szoktam keresni, meg nem úgy viselkedem vele mintha annyira rajonganék érte, hanem pont hogy annyira nem figyelek rá.
A pasi akivel együtt dolgoztam ugyanezt csinálta velem.
Ölelgetett melóban, simogatott, puszilgatott, néha más lányokkal is csipkelődött
Melón kívül is telefonáltunk, munka előtt jött értem kocsival
Később megvolt az első csók is, persze titokban. Mert nem hogy kapcsolata, de akkor már egy 1 éves kisfia is volt.
Mindenki tudta hogy családja van , sőt , melóban nyílt titok volt hogy kavarunk.
Semmi mást nem akart tőlem csak szexet, meg jól esett neki,hogy oda vagyok érte, hogy hiányzik nekem , neki meg nyilván ez volt a lehető legjobb helyzet.
Egy csaj aki oda van érte és neki semmit sem kell tennie csak szépeket mondani meg olelgetni stb
1 évig csináltuk ezt
Na kB ennyire érdekli a pasikat komolyan bármi is ....
2 eve jöttem el arról a munkahelyről azóta van más akivel ugyanezt csinálja.
Mindenkinek hízelgő ha vki oda vissza van érte.
Jelenleg csak az egojárol szól az egész a pasinak.
Értem, hát igazából érdekes hogy vannak ilyen emberek.
Köszönöm szépen mindenkinek a válaszát!
#11 Sajnálom hogy veled is ezt csinálták és az a baj hogy rengeteg idő elmegy mire rájön az ember ezekre a dolgokra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!