Elvált apaként lehetek még boldog?találok még olyan nőt aki elfogadja hogy a kislányom az első az életemben?Olyat,akivel újra élhetem a párkapcsolat jó dolgait?Aki nem akar átformálni,és tolleráns?

A rövid válaszom az, hogy persze, hogyne, miért is ne.

Elvált nő és anya vagyok én is és - sajnos vagy nem- a 35 feletti korosztályban mi számítunk átlagosnak, de legalábbis nem valami kivételes helyzetű csodabogának.

Ezzel együtt azért nem könnyű.

Sajnos nekem volt szerencsém a válásom óta ismerkedni (ezzel nincs is gond alapvetően) és természetes, hogy nekem a legkevésbé sem okoz gondot más gyerekének elfogadása, hiszen nekem is van.

Amit viszont tapasztaltam, és számomra nehezen emészthető: van abban valami “nem elegáns”, hogy egy férfi már az elején kijelenti, hogy neki a gyermeke a LEGfontosabb. Igen, apai szerepében.

Nekem is a velem élő kisfiam a legfontosabb ANYAként. De nemcsak valakinek az anyja vagyok, hanem nő is és egy PÁRkapcsolatban igenis a partnerem a legfontosabb. Aki rendelkezik egy átlagost elérő intelligenciával, az ezt érti, megérti.

Nem azt jelenti ez, hogy nekem nem fontos a saját gyerekem vagy ha randiznék, akkor kilököm meg hasonlók- egyszerűen arról szól, hogy nemcsak anyai szerepemben tudtam letenni valamit az asztalra és egy párkapcsolatban igenis szeretném megadni azt a tiszteletet és figyelmet is a leendő partneremnek, hogy abban, akkor, ott, igenis ő a legfontosabb. Én is elvárom.

A gyakorlatban viszont szembesültem azzal, hogy - talán épp a túlkompenzálás miatt- a gyereküket általában nem nevelő, hanem csak kéthetente 1-1- napokra látó férfiak engem és az én életemet is teljesen alá akarták rendelni már az első pillanattól fogva a gyerkeküknek (akit nyilván nem is ismertem). Ha egy randin 3-4 órán keresztül nincs másról szó, csak Mucika pillangós leggingséről meg arról, hogy valakinek milyen feldolgozatlan sérelmei vannak, az ő exe a legsz..metebb a földkerekségen, akkor azért ezt nagyon illúzióromboló.

Vagy ha felhív telefonon és tanult ember létére rám nyomja a hívást, mert Mucika küldött egy viberüzenetet- az minden esetben modortalanság és nem menti (sőt!), hogy van egy gyereke is. Nekem is, ezért merem ezt elvárni.

Sajnos belefutottam egy párszor abba, hogy az elvált, egyébként nagyon kedves, szimpatikus férfi a randin a kislánya fotóit mutogatta órákon keresztül (!) és nem is volt rám kíváncsi, nem is férfi minőségében, hanem egy frusztrált apaként volt jelen. Ez valahol bántó a másik felnőtt félnek.

Természetes, hogy beszélünk a gyerekeinkről, már az elején. Jó, ha valaki büszke rá, hogy szülő is, de van egy határ, amit nem azonnal feldöntünk és áthágunk, nem erőszakosan tukmáljuk Mucikát, hanem igyekszünk ebben is a fokozatosságot tartani.

Valahogy azt figyeltem meg, hogy az ilyen típusú apáknák mindez a parttalan kényeztetéssel, az eszetlen elhalmozással is kéz a kézben jár, mintha tényleg még a párkapcsolat is arra kellene, hogy legyen plusz egy fő, aki a gyerekét kiszolgálja és lehet ezzel az exnél villogni.

Sokan nem békével, korrekten válnak, feldolgozatlan érzéseik, indulataik vannak, de már ugranának a következő kapcsolatba… az egzisztenciális káoszt már nem is említem (mondjuk randis időszakban, a 2-3. találkozás környékén már azt feszegeti, hogy ha hozzám költözne, akkor hogy lehetne a drága gyermekének szobát kialakítani abban az ingatlanban, amit még csak nem is látott :D :D )

A tolerancia és érdeklődés tehát jó, ha oda-vissza működik.

Azt hiszem nem az a legfőbb nehézség, ha valaki elvált és gyereke(i) vannak mondjuk 35 felett, hanem az, hogy hasonlóak legyenek a körülményeink ebben is. Sosem tudnék kezdeni olyannal, aki a gyereke(i) anyját mindennek lehordja előttem, egy ismeretlen nő előtt, aki tukmálja a gyermekét még az előtt, hogy mi ketten lehetnénk abban biztosak, hogy egyáltalán akarunk-e egymástól valamit, akinek rendezetlenek a körülményei és aki rettentő módon kompenzál a saját gyereke felé is pénzzel.

Ha így állsz hozzá, akkor sem lehetetlen, csak sokkal nehezebb.

Van rá esély, hogy a semmiből a nyakadba esik egy nő, aki rád vágyott kezdetektől, pont úgy szeret, ahogy vagy, de ami ennél is fontosabb, pont a te belakott életedre vágyik, gyerekestől, mindenestől.

Van rá esély, csak csekélyke.

Szóval ha nem vagy hajlandó magad is formálódni, akkor nem fogadnék rád.

(Az sem mindegy, hogy a szívedben, vagy az otthonodban első mindig a lányod, azaz hétvégi apuka lettél, vagy te (is) neveled őt. Nagyon nem mindegy.)

A pofám leszakad!

A kapcsolatnak csak a jó oldalai kellenek, de beletenni nem akarsz, plusz én csak masodik leszek egy idegen nő kölyke utám? ha jól értem....(?)

Másreszt, normális Nő, nem ertekeli magát annyira alul, hogy leáll egy gyerekes pasival, mindezt ugy, h ő csak masodik!

Nekem ebben mi a biznisz? Nekem ez hol éri meg?