Történt olyan veletek, hogy elvártatok egy bizonyos szintet valakitől, mint diploma, fizetés és egyebek, de olyan szerelmesek letettek, hogy ezt elengedtétek?

Az előzőeknél nem voltak ilyen elvárásaim. Én is alacsonyabb státuszban voltam, plusz úgy gondoltam, hogy az akarás felülírhat ilyen dolgokat. Viszont ez a korral egyre kevésbé jön elő.

Hidd el, ha nagyon megszadiz néhány buta munkás amiatt, mert te még tanulni akarsz és nem neki a proli, tanulatlan kis asszonykája, át fogod te is gondolni ezt. Ezek után én is úgy vele, hogy ha többet nem is, de ugyanazt a dolgosságot és színvonalat ugorja meg, mint én.

Nincs olyan elvárásom, ami nem alap számomra ahhoz, hogy hosszútávon működjön egy párkapcsolat. Sajnálom, én hosszútávra is gondolkodom, arra meg nem elég a rózsaszínködös szerelem, meg mindent elfogadunk a másiktól akkor is, ha zavar. Nekem pl. a tanultság baromira fontos. Elfogadom, ha mellé nem társul diploma, mert valamiért nem tudta/akarta befejezni (a páromnak a mentális problémái miatt nem sikerült befejezni pl.), vagy nem volt lehetősége magától egyetemre menni, mert 18 éves korától el kellett tartania magát, de mellette olvasott, képezte magát, tudja nagyjából, miből áll a tudományos munka, stb., de nekem nem elég, ha valaki intelligens.

És persze, én is hiszek abban, hogy húzzuk meg segítsük egymást, legyünk egymásra jó hatással, én nagyon szívesen támogatom a társam abban, hogy fejlődjön, de ahogy öregszem, úgy lesz magasabban az a léc, ahonnan azt mondom, megéri a másikat húzni. 20-21 évesen tökre belefért, hogy a nulláról vertem ambíciót, önbizalmat, minden mást az exembe, 25 évesen még belefért, hogy az akkor még nem párom útján egyengessem, foglalkozzak a mentális problémáival (bár, amíg nem szedte össze magát, nem jöttem össze vele), de ahogy közeledem a 30-hoz, egyre kevésbé van erre kapacitásom, egyre inkább elvárom, ne a nulláról induljon a másik, mert már én sem ott vagyok.

“Szerintem férfiakra ne helyezzünk ilyen nyomásokat, hogy neki kell ezt azt csinálnia, mert ettől lesz férfi.”

Ne haragudj, de ha tőlem társadalmi elvárás az, hogy ugyanannyit tanuljak és dolgozzak, mint egy férfi, úgy hogy majd egyszer ezt potenciálisan lecserélhetem a GYES-re és a háztartásra, akkor felétek is lehetnek alap elvárások.

Sokáig úgy voltam vele, hogy az ideális pár az én szintemen van. Ezért mindent igyekeztem kipipálni, amire csak vágytam, hogy méltó legyek egy olyan emberre: diploma, több is ráadásul, jó állás, igényes külső, sportos alak és rendszeres sport, széleskörű tájékozottság, ügyesség a konyhában és a ház körül, érdekes hobbik, tipikus feminin tulajdonságok (mert egy maszkulin férfit csak így lehet fogni)... Aztán mire a "lista" végére értem, leértékelődtek ezek a dolgok a szememben. Amíg nem kaptam meg, izgalmas volt, utána szépen rájöttem, hogy minek mi az ára. Például milyen árat kellett fizetnem azért, hogy teljesen szálkás legyen az alkatom, kockás legyen a hasam (és elsősorban nem az edzésre gondolok, hanem a gondos étrend tervezésre, ami nem sokmindent engedett meg és az olyan szintű intenzitásra, amibe a karrier és a tanulmányaim mellett időnként beletört a bicskám). És hogy mennyire nem való nekem ráerőszakolnom magam arra, hogy gyerekekkel jól érezzem magam.

Nem mondanám, hogy leadtam, inkább rájöttem, hogy mi az, ami valóban olyan emberré tesz valakit, mint amire vágyom. Hogy mi a lényeg. A párom hétvégi sportoló, de igyekszem elrángatni magammal edzeni, egy diplomája van, amit ímmel-ámmal szerzett meg levelezőn, de imádnivalóan kíváncsi és nyitott a világra, nem kell neki gügyögve beszélni, mert amit nem ért, rákeres, utánajár, megtanulja, nem tétlen. Nem kifejezetten házias, de ha valamire megkérem, szemrebbenés nélkül megcsinálja rinya meg kelletlenkedés nélkül. Szeretem, hogy jóízűeket eszik, ezért nincs kockahasa, csak egy átlagos-izmos alkata van. Szeretem, hogy sajátos a humora és nem csípi mindenki. Őket együtt utáljuk. :D örülök neki, hogy nem akarja, hogy a gyerekei anyja legyek, de az első adandó alkalommal megkérte a kezem.

Azt hiszem, a saját eredményeim kergetése adott nekem egy nagy adag önismeretet és rálátást arra, hogy hogyan működik a való élet.

Ilyesmi.....nem kell dohányzó anyuka. Unatkoztam társaságra vágytam,ráírtam. Talán a dohányzás nem is volt az adatlapján...

Beszélgettünk, beszélgettünk,szimpatikus volt. Jó akkor legyen barátság (extrákkal). Találkoztunk...találkoztam a kislányával is,jobban sűlt el mint gondoltam.