Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meddig szokott tartani egy átlagos tanár-diák viszony?
Ahol elvileg párkapcsolatban vannak, és szerelmesek, arra gondolok.
Nektek volt már ilyen? Mi lett a vége? Megbántátok? Később miként gondoltok erre vissza?
Valóban szerelem volt? Ha nem, mikor s hogyan ébredtetek rá, hogy csak tisztelet/rajongás volt? Mindkét fél válaszai érdekelnek (nyilatkozzatok nyugodtan, 14 év felett szabad a pálya, szóval nem bűncselekmény a dolog akkor sem, ha a szerelem testileg is kiteljesedik)
Nekunk 3 hónapig tartott es nem is volt kapcsolatnak kimondva ugyanakkor több volt mint "szex". A ballagás után történt először köztünk csok majd utána talalkozgattunk sokszor, én is voltam nála sokat, aludtam nala és nagyon jol éreztem magam vele egyébként, sokáig koslattam meg akkor is utána mikor megmondta hogy fejezzük be. Igazából mindig ott volt mellettem mikor szükségem volt valakire és hihetetlen megnyugtato volt, ugyanakkor mindenről tudtam vele beszélgetni és még az ágyban is jó volt😆 jolly joker
Ez mar 2 éve volt. Azóta párszor beszélgettünk egyszer elhivott kávézni el is mentem, megbeszeltuk kivel mi a helyzet, milyen az egyetem, milyen az új osztálya de régóta nem beszéltünk mar, facebookon ismerősöm, szoktam meg látni a képeit
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!