Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit tegyek, hogy ne menjen el?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, hogy ne menjen el?

Figyelt kérdés

Régóta egy párt alkotunk, -kamaszkorunk óta együtt vagyunk. Köztünk már az óvodában is nagy volt a szerelem,-az az mindig annak a kislány haját húzom amelyik tetszik, és mindig az a kisfiú a büdös akiért odavagyok. Végül tizenévesen összejöttünk, most pedig lassan a 20-as éveink második felébe csapunk bele.

Tavalyelőtt megvolt az eljegyzés, idén agusztusban lenne az esküvő. Ami nem lesz megtartva,-mert lefogja fújni az egészet.


Az utóbbi időben elég sokat veszekszünk, gondolom rátesz a munkahely,és néhány anyagi nehézség amivel most nem számoltunk, a családokban lévő betegségek és miegymás. Néha talán egymáson vezetjük le a feszültséget. Megcsalásról szó sincs egyikünk részéről is, csak plafonon vannak az idegeink, és nincs türelmünk egymáshoz. Az elmúlt hónapokban ez miatt az együttlét is kevesebb lett, mert elunta hogy állandóan azt mondtam ne így, ne úgy, finomabban.. de most miért ilyen lagyma stb. Én sem tudtam élvezni,meg ő sem mert nem hagytam.. ez az én hibám.


Teljesen apróságon vesztünk most is össze,-én akadtam ki valamin,amin nem kellett volna, és több napon át veszekedtünk. Most azt mondja nem bírja, és összepakolta a cuccait, hazaköltözik, fizetés után. Én bocsánatot kértem, én rontottam el, de meg sem hallgat már, nem engedi átkaroljam, oda bújjak.


Ahogy itt fekszik mellettem éjszakánként, és én nem ölelhetem át, nem engedi megcsókoljam és hátat fordít és eltol magától, abba belehalok, és alig bírom ki ne sírjam el magam előtte.

Szeretem őt, nem akarom elmenjen.

Nem akarom lefújja a terveinket. Abszolút nem érez semmit se irántam már?


Mit tegyek?

27L


2021. ápr. 30. 16:26
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Megpróbálom. Most elment valahova, nem tudom hova, nem mondta, de megcsinálom neki a kedvenc ételét ma, és a kedvenc süteményét, hátha.
2021. máj. 1. 10:34
 12/12 A kérdező kommentje:
Azt még sosem mondta ki hogy már nem szeret. Megpróbálom este azzal a vacsival leültetni amit a legjobban szeret.
2021. máj. 1. 11:01
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!