Azt mondják, ha szerelmes vagy, együtt akarsz maradni vele életed végéig. Gond, ha én nem tudom ezt mondani 19 évesen?

Azért gond, mert nem vagy szerelmes. Lehet, hogy illúzió, de aki szerelmes, az tényleg azt akarja, hogy örökké tartson és nem tud elképzelni mást maga mellé.

Én onnan tudtam meg, hogy a párom nem szerelmes belém, hogy megkérdeztem tőle, el tudná-e képzelni mással is az életét és azt mondta, persze. Megtanulta már, hogy úgyis mindig jön más.

Azért lehúztunk egymás mellett 10 évet, aztán amikor én beleszerettem másba, hirtelen a rivális felbukkanása olyan szerelmessé tette, hogy azon nyavalygott, hogy ő nem tudja elképzelni az életét mással. Hát...ezt 10 évvel korábban kellett volna.

Szerintem a szerelem nem egy egzakt dolog (most nem az agyban lejászódó kémiai folyamatra gondolok, hanem a fogalom hétköznapi használatára). Ha te szerelmesnek érzed magad, akkor az vagy, akármit is gondolsz a jövőről. Senkinek nincs joga megkérdőjelezni az érzelmeidet, csak mert nem arról ábrándozol, hogy majd 80 évesen reszketegen összefont kezekkel sétáltok az őszi faleveles parkban. Ezzel nincs semmi baj. Kivéve ha a másik már komolyabban tervezne. Akkor érdemes egyeztetni a véleményeket, hogy merre is halad a kapcsolat. De gondolom 19 évesen még nem családalapításban gondolkodtok, tehát ráértek élvezni a jelent. Az élet meg majd úgyis alakul.

Másrészről én is 19 voltam amikor összejöttem a párommal, most 5 évvel később készülünk az esküvőre. Mondjuk nekünk előtte is volt már kapcsolatunk a másik nemmel. De önmagában attól még, hogy fiatal vagy, nem feltétlen lesz szakítás a vége.