Ha létezne igazi szerelmi bájital, amit egy emberen használhatnál, aki aztán szeretne téged örökké, használnád?

Nagyon csábító a lehetőség. Erkölcsileg súlyos dilemma elé állít. Kihívás lenne megállnom, h bevessem, de nem tenném. Méghozzá azért nem, mert ÖRÖKKÉ tart a hatás

Nem, mert eddig még én sem szetettem senkit "örökké". Minden szerelem elmúlik vagy enyhül egy idô után. És ha úgy alakul, hogy részemrôl elmúlik, nála meg örökké tart, akkor nem tudnám levakarni magamról.

Nem ismerek olyan nőt, akivel boldogabb lennék, mint egyedül. Ha ismernék ilyet, akkor természetesen használnám.

Csábított tiniként még ennek a gondolata, de már akkor is azt éreztem, hogy ez nem lehet jó döntés. Mármint, a HP-ban is inkább mániává tette, mintsem valódi szeretetteljes szerelemmé. És folyton gyötörne a bűntudat, hogy vajon mit érezne, ha azt érezhetné, ami a valóság. Szeretne-e egyáltalán. Lehet-e? És végül beleőrülnék én vagy ő, vagy mindketten.

Nem. Az egész bájital, szerelmi kötés témát végtelenül aljas, gyomorforgatóan undorító dolognak tartom (nem hiszek a működésében, de maga az elv hányingerkeltő) és minden olyan emebrt lenézek aki idáig süllyed. Ezt egyáltalán nem szégyellem, az az ember aki ehhez folyamodik annyit se ér, mint a cipőtalpamra ragadt kutyaszar. Inkább ne akarjon engem az életem szerelme, mint hogy azért akarjon, mert erőszakkal hozzám van láncolva. Fúj, ennek köze sincs a szeretethez.

Igen, mert vágyom rá, és szeretném, ha ő is ugyanezt érezné...