Hogy lehet ezt feldolgozni?

Felnőtt férfi létemre egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam.

Több, mint 10 éve megismertem egy nőt, de nem voltam elég tökös ahhoz, hogy közöljem vele az érzéseimet. Más beosztásban, sokkal talpraesettebb, karakánabb nálam. Úgy éreztem nem vagyunk egy súlycsoport, csak kiröhögne. Aztán párja lett, majd férjhez ment, gyereke született és én ezt mind végignéztem közvetlen munkatársaként.

Idő közben én is megházasodtam és el is váltunk. Rá kellett jönnöm, hogy több mint 10 éve nem tudom kiverni a fejemből ezt a nőt. Egyszerűen bizsereg a teljes testem a jelenlétében, vagy ha már ha csak eszembe jut... és azt érzem, hogy kell nekem! Nem is szexuálisan első sorban, hanem mindenestől.

Az elmúlt hetekben olyan események történtek, ami újra egy picit közelebb rázott minket egymáshoz. A beszélgetéseink sok év után elkalandoztak a magánélet felé, amiből kiderült, hogy egyáltalán nem voltam neki közömbös soha és sajnálja, hogy nem volt esélyünk. Nem mondta ki szó szerint, de ez volt a lényege.

44 éves felnőtt férfiként úgy érzem magam a közelében, mint egy tesze-tosza tini srác, amikor legszívesebben csak magamhoz húznám és ölelném egy életen át.

Most azt érzem, hogy 13 éve elbaltáztam az egyetlen lehetőségemet a boldog társas életre. Legalább megpróbálhattam volna.

Volt valaki hasonló helyzetben? Túl lehet ezen valahogy tenni magunkat?