Ebből van közös kiút? Lefeküdtem a testvérével.

Egy elég nehéz időszak volt. A párom meg egy ilyen mélypontnál azt mondta, hogy tartsunk szünetet. Mondtam, hogy nekem ez szakítás. Ő mondta, hogy ez nem az, ez szünet.

Úgy voltam vele, majd hív, ő akarta, hogy elköltözzek a házából. 1 hét múlva felhívott. Én sírtam, hogy nekem hiányzik, nekem ez nem jó, ő meg mondta, hogy kell az idő. Ez 1 hét múlva megismétlődött. A 3. Héten is felhívott, de én akkor már olyan csalódott voltam, hogy mondtam, hogy akkor majd én kimondom, hogy szakítottunk.

Egy hónapig aztán alig beszéltünk, tényleg csak a minimum, az is ritkán. Aztán egy este a barátnőméknél ott volt az öccse. Beittunk, haza kísért, nálunk maradt. Megbántam persze, sosem vonzódtam hozzá.

2 hét múlva hívott a párom, hogy igazam volt, menjek vissza hozzá. Visszamentem, és pár nap múlva elmondtam, hogy mi történt a testvérével, nem tudtam magamban tartani.

Azóta rosszabb, mint valaha. Együtt vagyunk. Van hogy semmi baj, szeretjük egymást. Máskor meg előjön, hogy ő ezen csak nem tud túljutni és ilyenkor elmondja, hogy nem tudja elfelejteni, meg amúgy is sokszor ez a kép van a fejében rólam. Arról nem is beszélve, hogy milyen amikor arról az éjszakáról kérdez.

Ez lesz jobb? Ő küldött el engem, magamtól sosem hagytam volna el.