Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek el fogom felejteni teljesen?
Beleszerettem valakibe akibe nem szabad, pontosabban, megtetszett. Több okból sem ideális ez az érzés. Először is azért, mert nekem párom van. Másrészt, az illető biztos nem viszonozza és alig ismerjük egymást. Harmadrészt, szerintem nem tudna rám szerelemmel nézni, például azért mert másokon keresztül ismerem és az illető ráadásul orvos. Nem az én orvosom, nem voltam soha nála semmilyen vizsgálaton.
Először csak hallottam róla másoktól, közös ismerősöktől de akkor nem foglalkoztatott. Amúgy semmi különöset nem mondtak de volt, hogy szóba jött (például amikor orvos meg egészség és hasonló témák jöttek fel, akkor jött szóba ez az illető, hogy ő is orvos vagy hogy az egyik orvos hasonlít hozzá vagy valami más miatt de szóba jött). Egyszer úgy alakult, hogy megkerestem valamivel kapcsolatosan (orvosi dolog) és a véleményét kértem (hosszú lenne elmagyarázni, hogy miért de nem szerelemből tettem). Ekkor csak a beszélgetés tartalma volt fontos számomra de fokozatosan valahogy külsőre megtetszett, a facebook-profilját is láttam, rákerestem cikkekre amiket írtak róla szóval foglalkoztatott a személye. Aztán valahogy olyan érzésem lett, hogy kíváncsi lennék, milyen lenne vele többet beszélni, hogy milyen emberileg, milyen lenne ha barátok lennénk, aztán meg már azon fantáziáltam, milyen lenne ha megcsókolna.
Ez bizonyára egy képzelt szerelem, nem is kellene megvalósulnia de tegnap este elalvás előtt is rá gondoltam és ma reggel is.
A páromat nem akarnám megcsalni vele és elhagyni sem érte, ezt előre közlöm. Nem is akarok szerelmet vallani ennek a pasinak, azt sem tudom, hogy van-e valakije és biztos nem is jövök be neki.
Szerintetek el fogom felejteni?
A pároddal milyen viszonyban vagy amúgy? A leírás alapján olyan érzésem van, mintha ez a férfi iránt táplált érzéseid jobban foglalkoztatnának, mint a párod.. ami gáz.
Lehet, hogy “nem akarnád megcsalni” a párod, mert etikátlannak tartod a megcsalást, illetve az egyetlen okod erre, hogy az adott férfi nem viszonozza az érzéseidet. Szerintem elég rosszul néz ki a helyzet, lényegében a párod itt a “szamár”, akit pusztán lelkiismeretességből “nem akarsz megbántani”, de nem szereted őt.
Bár az érzéseidet nem tudod megváltoztatni, de minimum annyit tehetsz, hogy ne foglalkozz ezzel a férfival, ne nézegesd a profilját és ne vedd fel vele a kapcsolatot, próbáld elterelni róla a figyelmed.
Valójában a párom sokkal jobban foglalkoztat mint ez a férfi de ezt nem igazán fejtettem ki a kérdésben mert a plátói érzéseimről akartam kérdést kiírni.
A párommal mostanában nem olyan a kapcsolatunk mint régen de akkor is sokkal jobban foglalkoztat mint ez a pasi. Várom, hogy írjon (mármint a párom), ha ő nem keres éppen, akkor én őt, találkozunk amilyen gyakran lehet, nemrég költöztünk össze (még nem lakunk együtt de egy hét múlva költözünk be a közös albérletünkbe), amúgy most mindkettőnknek felgyűltek a problémák de próbáljuk egymást támogatni (főleg lelkileg meg amúgy is igyekszünk örömet okozni a másiknak).
Ez a plátói szerelem részemről sokkal kisebb részét tölti ki az életemnek mint a párom de kissé idegesítő.
Nem kötekszem, azt te csinálod. Én csak annyit mondtam, hogy ne írogass ha nem érdekel a kérdésem meg a helyzetem. Remélem nem sértődsz meg ennyitől. Végülis logikus: ha nem érdekel egy kérdés, miért kellene arra pazarolni az időt, hogy itt írogatsz meg olvasod mit írok? Ehelyett mást is csinálhatnál. Például olyan kérdést kereshetsz ami érdekel és írhatsz oda. Elég sok kérdés van az oldalon.
Amúgy ne haragudj de komolyan semmi értelme nem volt a "Szerintem senkit sem érdekel a nyomorod, kerdező" kommentednek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!