A csókolózást tanulni kell/lehet, vagy ösztönösen tudja az ember ha oda kerül?

11.

Nem, vagyis részben. Van - vagyis lesz - ingatlanom, az amiben most élek egyedül, csak még nem tehermentes. Mivel lesz még a közvetlen családomnak örökölt ingatlanja, annak az eladásakor ez a teher megszűnik, és onnantól nincs gond, de egészen addig, a fizetésem fele automatikusan elmegy erre, és alapvetően nem magas a fizetés maga. Idén nem, mert Viktor bátyánk másként rendelkezett, de jövőre megint gond lesz.

Továbbá perspektíva hiánya öl meg, ugyanazt a monoton semmit csinálom (szerencsére nem gyár vagy ilyesmi, ott meg is őrülnék), egyetlen előnye a nagyjából baráti társaság és az hogy a negyed órára van a lakásomtól gyalog. De amúgy nem jó, mert egy alapvetően folyamatosan - és egyre gyorsabban - pusztuló munkahelyem van ami szerintem jövőre megszűnik létezni ebben a formában, mert minden jel erre mutat. (A cég egyéb vállalatai már megszűntek, a régióból lassan kivonul, a maradék helyeken beteges spórolás és állandó létszámcsökkentés - egyik sem a szebb jövő záloga).

És mivel a hiteleket átverésnek tartom, így mindig csak annyit költhetek amennyi pénzem van. Idén a fogorvos viszi a kasszát, ma is egy húszast otthagytam, de kellett. Második helyen a hobbim áll, ami sajnos költséges, de arra mindig fix keretet szánok. Aztán jövő hónapban a ruházkodásra kell fektetnem a hangsúlyt, mert kell egy téli cipő, el kell vinnem a "patyolatba" a télikabátomat mert elér retkes és büdös tavalyról (általában tavasszal mosatom ki, csak idén a "nagy koronavírus" miatti rinyálda miatt nem tudtam eljutni oda), így illendő egy mosással indítani, az itthoni mosógépem meg nem erre való + bele se fér a kabát.

Úgyhogy általában minden pénzem elmegy, ha sikerül megspórolni - trükkök százaival - egy ötezres hóvégére akkor már sikeres a hónap. Csak így ez egyhelyben toporgás, semmi több.

Na, és erre jön rá a depresszív életérzésem, amire nagyon hajlamos vagyok.