Létezik olyan, hogy elsőre rátalál valaki az igazira?

Nagyjából egy éve együtt vagyunk már, én 20 éves vagyok a barátnőm egy két évvel fiatalabb. Mindkettőnknek ez az első kapcsolata. Igazából jól megvagyunk, szeretjük egymást. Előfordul, hogy néha összeveszünk, de általában kis apróságokon és hamar be is látjuk, hogy nem volt sok értelme. Ennek lehet az az oka, hogy mindketten szeretünk duzzogni ha úgy van és mindketten szeretjük ha nekünk van igazunk, nehéz beismerni ha hibáztunk vagy tévedtünk. De ezek olyan dolgok amik idővel változnak miközben összecsiszolódunk. Részemről ez már enyhült is kicsit.

Többen mondták, hogy ne legyek hülye, hogy leragadok az első nőnél. Ezt viszont nem tudom hogy értsem. Ha adott egy kapcsolat ami működik és jól megvagyunk akkor hogyan tovább? Vessünk neki véget csak azért mert ez az első és meg kell nézni, hogy milyen a többi? Ebből lehet az, hogy beválik és tényleg találunk jobbat, amire szerintem azért kicsi az esély. Előfordulhat az is, hogy nem találunk jobbat és később újra összejövünk, de előfordulhat az is, hogy többé nem lesz közöttünk semmi (amikor az egyik fél szingli a másik nem és így változik, vagy elkeveredünk más felé és nem találkozunk) és egy életen át bánni fogjuk, hogy volt egy remek kapcsolatunk amit elrontottunk a semmiért. Ennek nincs értelme. Én ezt nem értem... Miért mondják ezt?

Igazából szerintem nem lehet véletlen, hogy megismertük egymást. Korábban rengeteg lánynál próbálkoztam de általában nem foglalkoztak velem, lekoptattak, kihasználtak stb. Mindketten átmentünk nehéz dolgokon és a mélypontról hoztuk vissza a másikat. Egyikünk sem az az átlagos fiatal. A barátnőm rendes, lelkiismeretes, főz, mos, takarít, szeret nem olyan mint a mostani lányok akik leginkább csak kurválkodnak. Nyilván van kivétel de nagyon kevés és egyre nehezebb találni. Magam sem tartozom a nagy átlaghoz, más vagyok mint a korosztályom. Nem vagyok az a suttyó mint a mai többség, nem akarom fűvel fával csalni a barátnőm, nem akarom kihasználni és bántani sem tudnám soha.

Igazából jól megvagyunk, a családja is szeret, az én családom is szereti. Eddig mindenki azt mondta, hogy jók vagyunk együtt és vigyázzunk egymásra.

De kicsit zavar a korábban említett kijelentés, nem tudom hogy értelmezzem, nem tudom mire számítsak, nem tudom mi lesz.

Félreértés ne essék, nem bizonytalanodtam el a kapcsolatban, szeretem ezt a kapcsolatot és jó nekem. Csak kíváncsi vagyok, hogy mások a tapasztalatok alapján mit mondanak, mire számíthatok.

Nektek mi a véleményetek? Jól érzem, hogy Ő az akire vártam? Vagy ez is tönkre fog menni idővel mint általában minden?

Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!