Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a teendőm, ha ennél jobban már nem veszíthetem el a szeretett illetőt?
Másfél éve kezdődött. Beleszerettem egy lányba. Elég fura volt, de mindenesetre nyitottnak tűnt. Hamarosan kiderült, hogy mégsem az annyira. Tőbbször a falhoz szorított és mélyen a szemembe nézett, sokszor megpofozott, ezeket azért mert játszott velem. És még ezer másik megalázó játéka is volt. Ahogy telt az idő egyre jobban belészerettem. Ősszel írtam neki egy papír levelet, amiben elmondtam, hogy érzek. Telt múlt az idő, mindig csak a visszautasítások, és az ahogy szórakozott velem. Tudni kell azt is, hogy amellett benne is kialakult valami, de mindig is titkolta. Szilveszterkor küldött nekem egy ízléstelen képet,, így jelentette be, hogy összejött valakivel. Utána, amit ő barátságnak nevezett részemről megszűnt. Semmi rosszat nem éreztem iránta, de nem szóltam hozzá, nap nap után kerülgettük egymást. De legalább láthattam. Karantén idején egy-két alkalommal láttam csak, és tudtam hogy június után talán nem is láthatom soha, mert elköltöztem. Csütörtökön volt az utolsó találkozásunk. Mindig szerelmes leveleket írtam neki, szobrot, más egyedi ajándékokat készítettem neki. Nagyon szeretem, és rettentően hiányzik. Mióta megvolt az utolsó találkozás egyre fokozódnak a vele kapcsolatos rémálmaim. Nagyon fáj. Jelenleg könyvet írok neki, amit egyszer talán megkaphat, de nem változtatna semmin. Segítsetek, tanácsoljatok valamit! Nem tudom elfogadni.
UI: Azokon a dolgokon kívül, amit leírtam, egy nagyon szerető, aranyos , gyönyörű lányról beszélünk, csak van egy fura beütése.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!