Milyen az igaz szerelem? Létezik egyáltalán?

8.

Az a baj, ha ezen múlik akkor ez csak a - bocsánat a kifejezésért - naiv (vagy a nagyon egyszerű "vidámjómindenúgyahogyvan") embereknek elérhető akik tudnak hinni. Nem mindenki tud. Én semmiben nem tudok hinni, sem vallás, sem eszmények, sem ideológiák, sem személyek. Semmiben. Nagyon rossz érzés, de nem tudom máshogy csinálni. Sosem tanultam meg hinni, általában csak negatív dolgok értek ebben a dologban.

Ennek olyan pici esélye van, hogy két ilyen ember találkozik és MINDEN klappol. Ez egyszerűen túl sokat bíz a szerencsére, ami pedig vagy van vagy nincs, és emiatt alapvetően igazságtalan, nem lehet benne csak tapasztalat vagy tudás révén előrefelé haladni. És mégcsak logika sincs benne.

Persze szeretjük olvasni az olyat, mint amit a #7-es válaszoló írt, de ez is általában csalfa dolog, mármint részéről teljesen elhiszem, hogy így van, de itt szokott kiütközni az, hogy ami az egyiknek ilyen érzés és élmény, a másiknak általában nem feltétlenül az, hanem extra felelősségvállalás és teher. Itt az anyám előadásaiból indulok ki aki pontosan ilyeneket szokott mondani a mindenkori aktuális barátairól, csak hát az más kérdés, hogy ez fordítva egyáltalán nincs így... Pontosabban úgy értve, hogy ő jönne "hullát elásni" vele, de vajon fordítva is igaz? Olyan sok példát láttam erre, amikor ez nem így működött, és a kedvezményezett fél tényleg nagyon szépeket tudott mesélni, irigyelhető is volt - de a másik fél kárára, aki valamilyen szinten alárendeltté válik, mert mindig ugrásra készen kell lennie. Én nem tudnék megbízni ennyire senkiben sem, mindig figyelném, hogy mennyire oda-vissza működik a dolog, és nem hagynám azt, hogy én járjak rosszul. Sajnos nem vagyok egy szolgalelkű ember, pedig néha jól jönne.

#5-ös hölgy nagyon jó irányból közelítette meg a dolgot. Azonban nem minden férfira (rám sem) igaz, hogy nem éli meg szerelemnek a szerelmet, és az se, hogy ne szeretné kifejezni azt, akár szavakkal is.

Én azt mondanám, hogy szerelem az, amikor a köztetek lévő távolság minden egyes kilométere fizikai fájdalommal jár. Vagy amikor úgy is jót teszel a másikkal, hogy ő nem is tud róla, és ez egy percig sem foglalkoztat. Meg amikor búcsúzkodáskor egyre szorosabban öleled őt, holott annál közelebb már nem is tudtok állni egymáshoz.

Létezik, de ritka, és nem feltétlenül tart örökké.

28/F

11# Szerintem tényleg hit kérdése, csak ehhez két ember hite kell és hát nem kevés naivitás – pont ezért baromi kicsi az esélye, hogy megtörténik (és annál nagyobb az esélye, hogy csúnyán végződik), főleg, hogy legtöbbünkből mindkettő kiveszett/kiölték,vagy talán nem is volt sohasem. Bennem(bennünk) mindkettőből volt, ezért is tudtam megélni úgy, ahogy és jelenthetem ki, hogy részesültem benne. Persze nem lett belőle ásó kapa nagyharang, így aztán adódik a kérdés, hogy akkor nem is volt az IGAZI? Szerintem akkor és ott az volt. Viszont semmi sem tart örökké, minden változik. Meg hát emberek vagyunk, „szeretjük” elcseszni a dolgokat. Sírig tartó örök igaz (mind nagybetűvel) szerelem nincs és soha nem is volt – hiába „vótrégenmindenjobb”, valahogy nem érezzük igazinak azt, amikor Kati néni együtt marad a részeges Pista bácsival csak azért, mert az ő korukban még nem volt szokás elválni, meg „mit szólnak majd a Zemberek”. Nem így képzeljük el, hanem olyan romkomosan meg pornósan (ki nyálasan, ki vadabbul), és hát ugye nagyon nem szexi arról ábrándozni, hogy majd 80 évesen remegő kézzel nyújtjuk egymásnak a bögrét.

Amúgy szerintem a "vidámjómindenúgyahogyvan", nihilizmust büszkén megvallók többségéről is előbb utóbb kiderül, hogy nekik sem minden mindegy..