Férfiak és nők? Miből tudtátok, hogy megtaláltátok az igazit, akivel érdemes családot alapítani?

Ezt szerintem sosem "tudja" az ember, inkább csak érzi és reméli. Leteszi a voksát az a bizonyos személy mellett, aztán bízik benne, hogy az idő majd igazolja a döntését.

Én egyébként borzasztó szerelmes vagyok a férjembe, mondhatni szerelem volt első látásra, tökéletes az összhang köztünk az első pillanattól kezdve, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Teljesen erőlködésmentes a kapcsolatunk, nem voltak sosem játszmák, minden ment gyakorlatilag magától, az ilyen "dolgozni kell a kapcsolatért" dolgot egyelőre nem teljesen értem, mire mondják az emberek és hogy kéne elképzelni, mert amikor bajunk van, azt megbeszéljük ott és akkor, máskülönben rosszul érezzük magunkat, a közös programok azok mindkettőnknek igénye, szóval így nem igazán kell tudatosan erőt fektetnünk a kapcsolatunk működtetésébe. Júliusban születik az első gyerekünk, már milliószor átbeszéltük a potenciális buktatókat, hogy hogyan igyekszünk majd támogatni egymást, és terveket szőttünk a nehéz napok átvészelésére, nyilván ez majd kiderül, hogy hogyan fog a gyakorlatban is működni, de abból kiindulva, hogy eddig mindig társakként tudtunk funkcionálni a nehézségek közepette is, nem gondolom, hogy aggódnom kéne.

Nyilván senki sem lát a jövőbe, szóval nem tudhatom, hogy biztos ő-e az igazi és hogy jól döntöttem-e (mondjuk van bennem egy ilyen zsigeri bizonyosságérzet, de hát erre alapozni ugye...), de nekem olyan magától értetődő és természetes, hogy a férjem a férjem, és ezt nem egy pillanat vagy egyetlen tette alapján érzem így, hanem úgy összességében az elmúlt évek alatt nyújtott millió apróságból, amikre már konkrétan nem is emlékszik egyikünk sem, csak arra, hogy milyen érzéseket keltett bennem, hogy boldoggá tesz, hogy mindig mellettem áll, hogy számítani lehet rá, lehet vele tervezni mert nem csak a levegőbe beszél, hanem tesz is a célok megvalósításáért. Szóval így az elmúlt évek tapasztalata alapján gondoltam, hogy vele érdemes családot alapítani, jövőt tervezni, mellette elköteleződni. Egy pillanatig sem volt kérdés bennem, hogy kimondjam-e a boldogító igent, aláírjam-e a papírt vagy merjek-e teherbe esni tőle.

Sajnos nem egyszer hittem már azt, hogy megtaláltam.

És ahogy elnézem az embereket elég sokan hitték már azt elég sokszor

Alapvetően mindig csak olyan emberrel mentem bele kapcsolatba akinél éreztem, hogy működni fog hosszú távon, mindig megvolt az elköteleződés, hogy emellett az ember mellett szeretnék maradni. Nyilván néha pár év múlva kiderült, hogy nem azonos irányba fejlődünk.

Életem párjánál annyi volt más, hogy egyszerűen csak működött. Pedig itt volt távkapcsolat, nagy korkülönbség, két baromi erős személyiség stb. Talán az összeköltözés volt az ami megadta azt a végső biztonságot. Összebútoroztunk, továbbra sem volt veszekedés, se komoly konfliktus vagy egyet nem értés. Magától ment a háztartási, anyagi dolgok felosztása, ugyan úgy maximális energiát rakott a kapcsolatba, nem kellett vitázni, könyörögni, egyszerűen csak működött. Annyira érdekes érzés, főleg ha volt már az embernek pár rosszabb kapcsolata. Hogy nem kell erőlködni, hogy nem kell szomorkodni, nem kell feladni dolgokat, egyszerűen csak megy magától és jól működik.