Van itt olyan nő aki úgy érzi párjával megütötte a jackpot-ot?

Igen.:)

A legjobb barátom is egyben, imádok vele együtt élni.

Ez furán hangozhat, de azzal vett meg, hogy reálisan látja a nőket, az embereket és a szexualitást. A hűséget nem kísértésről való lemondásnak fogja fel, nem csorgatja a nyálát a nőkre, nem hatja meg a külső önmagában, hanem elismeri és fontosnak tartja azokat a dolgokat, amikért az emberek megdolgoznak. A korosztályát kedveli, nem fiatal puncik után rohant soha, a kapcsolatainak azért lett vége, mert együtt nem ment, de előtte sokszor próbálta megjavítani és jelezni az aktuális párjának, hogy ennek így nem lesz jó vége (még akkor, amikor fel sem merült a szakítás opciója, csak maga a probléma). Nem érez ingert arra, hogy agyba-főbe dugjon, nem szereti az alázós, groteszk, fájdalmas szexet, nem erőlteti az anált, nem zavarja, ha óvszert kell használnia, úgy viselkedik a hátam mögött is, mint aki szeret velem lenni és nem vágyik másra. Nem flörtölget, nem tesztelgeti a kanerejét, nem érzi fenyegetve a férfiasságát attól, hogy tisztel és figyel rám.

Kikéri a véleményem mindenben, tekintettel van rám és nem csinál mindenáron dolgokat, ha látja, hogy nekem az rosszulesik, mindezt anélkül, hogy valaha szólnom vagy hisztiznem kellett volna érte. Nem megy el úgy sehova szórakozni, hogy látja, hogy én közben nem érzem megam jól, érezhetően velem tervez és figyelembe vesz, mint egy kulcstényezőt az életében, akivel együtt egy új életet alakított ki, amiben nem tartott meg olyan dolgokat, amik a szingli életbe valók.

Igazi társamnak érzem, aki sosem hazudott, sosem vert át és sosem adott aggodalomra okot. Sosem kételkedtem a szeretetében, mert folyamatosan érezteti, hogy számít a szavam és számít, hogy mi van velem, mert az életünket együtt formáljuk, abszolút demokratikusan.

Külső szemlélő számára tök átlagos életet él és tök átlagosan néz ki, de amit társként és emberileg nyújt, az köntörbevágja az összes férfit, akivel valaha jártam vagy randiztam.

Soha életemben nem volt ilyen jó kapcsolatom és nem hiszem, hogy valaha találnék még egy ilyen embert, ha ő nem lenne.

Intelligens, vicces volt, és szívesen töltötte velem az időt. Rengeteg dolgot tanultam és tanulok tőle a mai napig, tele van az agya érdekességekkel, főleg történelmi vonalon. Sok olyat kipróbáltam általa, amit előtte nem, és sikerült neki megszerettetnie velem ezeket. Hamar megvolt a közös hang, a közös témák. Udvarias és előzékeny volt, de nem a benyaló típusból. A gyengém a szőke haj, nála ez is passzolt.

Két és fél éve vagyunk együtt. A mai napig tanulok új dolgokat tőle, és egyáltalán nem bánom, hogy ezt a sok időt itthon, ebben a pici albérletben vele töltöm. Persze mindkettőnknek vannak hibái, de nagyon jól egymásra vagyunk hangolva.

Én nem tudom mennyi életet kellett szenvednek előző életemben, hogy őt megnyerjem a karma lottón, de biztos sokat!

Igazából mivel csak barátoknak indultunk, ezért volt alkalmunk megismerni egymást. Egyik sem akart jobb színben díszelegni a másik előtt, de így is annyi volt bennünk a közös... nekem nagyon nehezen esett le, hogy szerelmes vagyok, mert nem a "tankönyvi" tüneteket produkáltam. De kb. már mindenki kérdezgette, hogy miért nem járunk? Mert mindenki másnak meg egyértelmű volt ez a vonzalom. Én pedig 1,5 hónap után jöttem rá, hogy szeretem, amikor szóba került egy tál lencsefőzelék és kihez társítottam? Hát persze, hogy hozzá! Bármit mondták vagy szóba került bármi, az valahogy mindig hozzá kötődött.

Szóval én a nyílt és közvetlen személyiségét szerettem meg nagyon, és hogy sok volt a közös vonás bennünk, ugyanúgy gondolkodtunk dolgokról. Sosem félt elhívni egy-egy kalandra, és ezen idő alatt a szívemhez nőtt.

Nem első perctől éreztem azt, hogy főnyeremény, hanem idővel.

Azt elsőre tudtam, hogy ő kell. Helyes, izmos, humoros, mindig higgadt és pozitív. Első randin is jól éreztem magam a közelében, mintha ezer éve ismerném.

Ennek már jó pár éve. Időről időre csinál valami olyat, ami után büszke vagyok arra, hogy ő a férjem. Mondjuk mikor először megjavított valamit, amihez én szakembert hívtam volna. Vagy amikor ő ugrik elsőnek, hogy egy kismamának segítsen leadni a buszról a babakocsit. Amikor ő az egyetlen apuka a szülőin. Rengeteg ilyen van, és ezekből a kis mozaikokból áll össze a kép, hogy mekkora szerencsém van vele.

Persze ő sem tökéletes, de a hibáit is el tudom fogadni. Messze több a pozitívum.

Legelőször a humorával fogott meg, nagyon jókat nevettem vele.

Imádom benne, hogy:

- értelmes, intelligens, mindenről van saját véleménye, amit normálisan ki is tud fejteni, de meghallgatja a másik felet is, tehát nem arról va szó, hogy a sajat valós vagy vélt igazat akarja lenyomni mindenkinek a torkán

- fel tudok rá nézni, mert vannak dolgok, amikhez én nem értek, ő pedig igen. Ilyenkor nem néz hülyének, hanem elmagyarázza a dolgot, segít megérteni

- folyamatosan és nagyon sokféleképpen kifejezi a szeretetét (rengeteget ölel, puszil, apróságokkal kedveskedik, legyen az egy reggeli, kávéfőzés)

- megbízható, nem kell attól rettegnem, hogy ha nem vagyunk együtt, akkor más nők után kajtat

- ha problémája van, akkor nem nyafog, nem hisztizik, nem játssza a passzív-agresszív idiótát, hanem egyértelműen megmondja, hogy mi nem tetszik és normális hangnemben megbeszéljük

- nyitott dolgokra, ha szeretnék valamit csinálni, kipróbalni, akkor nem ráz le, hanem szívesen jön velem

- motivál, nem lehúz (pl. Hiába van jogsim, nem vezetek jól, mert nagyon keveset mentem eddig. Ő türelmes, szívesen beül mellém, kezdeményezi, hogy vezessek én, pedig nem egy csotrogánya van, amit nem kell félteni, sőt...)

- az ágyban is passzolunk, nem nyaggat anális szexszel, hármasozással, gruppennel, valamint kapcsolat elején szó nélkül felhúzta az óvszert

- hasonlóan gondolkodunk a jövőt illetően, azaz ő is szeretne házasságot, gyereket

- hozzam hasonlóan úgy gondolja, hogy partnerek vagyunk, nincsenek olyan képzetei, hogy a nőnek kell mosni, főzni, takarítani. Együtt lakunk és simán kiveszi a részét a házimunkából magától is, nem kell neki könyörögni hozzá

- ezermester, rengeteg dolgot meg tud csinálni, ami számomra nagyon vonzó és férfias tulajdonság

- anyagiak tekintetében is hasonlóan gondolkodunk (nem akar rajtam élőskodni és ő sem akar olyan csajt, aki lehúzza anyagilag. Közösen szeretnénk megteremteni a jövőnket)

- nem szégyell a barátai, rokonai előtt, teljesen alapnak veszi, hogy ha együtt vagyunk, akkor én is a csapat része vagyok és megyek vele (nyilván nem kell vegletekre gondolni, ha lenne egy kifejezetten fiúbuli, nyugodtan mehetne, nem lógok a nyakán)

- és persze nyilván külsőleg is bejön. Nem tökéletes, nem adonisz, de számomra vonzó.

#8 Idáig jut el aki nem adja lejjebb... Ezért nem kell elhinni, amikor az incel kisfiúkák fújják itt a baromságot, hogy lentebb kell adni mert nem lesz párod. Dehogy nem lesz. Csak magas elvárásokkal kell keresgélni és simán akad "tökéletes" férfi, van belőlük egy csomó.

Kérdésre válaszolva röviden úgy tudnám megfogalmazni, hogy találkoztam saját magammal.. :D Gyakorlatilag ugyan az az ember vagyunk, annyi minimális különbség van közöttünk ami éppen csak szükséges. Ezek is olyan dolgok, hogy amihez balf.sz az egyikőnk abban a másik nagyon otthon van, kiegészítjük egymást. Én hajlamos vagyok elbizonytalanodni, nem bízni magamban eléggé ő meg sokszor kicsit túl sok és túl nagy arccal áll a dolgokhoz. Ő tol előre annyit amennyit kell, én "visszahúzom" annyira amennyire kell ahhoz, hogy semmit ne csesszünk el.

Az első lépcső nálam is a humor volt, az első perctől úgy tudtunk együtt poénkodni mintha ezer éve ismernénk egymást. Ugyan így a zenei ízléssel, értékrenddel, fontosabb dolgokról alkotott véleményekkel.

Ami miatt megvolt először a biztonság az az első nagyon komoly lelkizés volt. Akkor éreztem, hogy tényleg passzolni fogunk mi és tényleg komolyan gondolja ha ilyen mély dolgokat megoszt velem. De az is nagyon nagyon tetszett, hogy soha nem nyomult, soha nem erőltette, hogy jöjjünk össze. Teljesen jó volt neki úgy, hogy eljártunk ide-oda, elmentünk fesztiválozni, utaztunk aztán egyszer csak kapcsolat lett belőle. Abszolút nem volt meg ez az izomszagú párkapcsolatért való kapálózás de valahogy mégse volt kétséges az elköteleződés.

Nyilván ahogy egyre jobban megismertük egymást úgy alakult ki egyre jobban ez a "tökéletesség" érzés. Másfél év távkapcsolat után költöztünk össze, 10 év korkülönbséggel de mégis annyira könnyű volt minden. Soha nem voltak nagy ellentétek, 10 év után is meg tudom számolni egy kezemen, hogy hányszor vesztünk össze.

Szóval egyszerűen csak annyira könnyű, minden jön nagyrészt magától. Nincs kínlódás, nincs féltékenység, nincs bizonytalanság, nem kell küzdeni. És nem azért mert egy lapos fos az egész hanem mert valahogy a kapcsolatba fektetett munka is természetesen jött mindig.

Hogyha jellemezni kéne, hogy mi tetszik benne a legjobban akkor azt mondanám, hogy soha nem akart a nagybetűs férfi lenni aki mindig a jobb, mindig az erősebb, akinek hátország meg meleg otthon kell. Mindig megvolt a megfelelő önbecsülése, sose pánikolt ha valamiben jobb voltam, nem érezte fenyegetve a férfiasságát. Abszolút nincsenek meg nálunk ezek az elavult, baromi káros ősi nemi szerepek. Én amióta az eszemet tudom mindig egyértelművé tettem, hogy senkinek nem leszek a cselédje, se a családösszetartó erő, se a kis gyenge védelmezni való, se a kicsit butább, kicsit rosszabb. Neki mindig természetes volt az egyenlőség, hogy nincs olyan, hogy te nő vagy és ezért ezt csináld én meg férfi és ezt fogom. Ugyan úgy megfőz ő is bármikor 3 fogást és kicsit se érzi a hú de nagy férfi szerepét fenyegetve ha én is felfúrom a polcot vagy kereket cserélek néha.