Ki volt eddig a legnagyobb hatással rád? Mit éreztél?

Az első szerelmem aki 5 évvel idősebb volt nálam. Sajnos 5 évig kisebb nagyobb megszakításokkal de tudtam h szeretem... De neki mindig más kellett. Egyszerre szerettem és gyűlőltem őt is neg magamat is azért mert nem tudom őt kitörölni az életemből. Aztán mikor utoljára átvert, megfenyegett. Akkor kiszerettem belőle örökre. Ma már csak a múlt és boldog házas nő vagyok a világ legcsodálatosabb férjével és van egy csoda szép kislányunk is azóta.

Plátói szerelem, bánat

Egy évvel ezelőtt egy képzésen megismert személy (nő), illetve egy mentorom 2005-2006-ban. Semmi nem lett belőle.

Volt itt egy nő. Nagyon sokáig leveleztünk, majd 1 évig. Ő szerintem egy csodálatos teremtés, csak behúzta végül a kéziféket találkozás előtt. Elillant, mint májusi fing a szabadtéri ebéd után.

A jelenlegi párom! Kihűlt kapcsolatban éltem ahol évek óta még egy érintés se volt.. Majd megismerkedtem Vele... Azonnal elcsábított.. Nem tudtam parancsolni a testemnek.. A randinkon olyat csinált velem, hogy azóta se tértem észhez.. Elváltam és most boldogan élünk...

Munkakapcsolatban voltunk néhány hónapig. Majd ahogy az véget ért, mindenféle kapcsolat is megszakadt köztünk. Mai napig nem tudom, hogy szerelmes voltam bele, vagy mit éreztem. Minden esetre teljesen kifordultam magamból, évekig depressziós voltam, legszivesebben csak a szobám mélyén ülve vártam volna az idő múlását. Mindössze az vitt előre, ha valamikor még találkozunk az életben, megmutassam neki, nem potyára bízott bennem, képes vagyok mindarra amit gondolt, mondott, amire bíztatott. Fizikai fájdalmat éreztem a hiányától. Bármi ami összeköthető vele meghallottam, megláttam, olvastam, elsírtam magam. És ami miatt nem tudom, hogy ez szerelem vagy mi volt: mindenkit írígyelltem aki kapcsolatban lehetett vele. A szomszédját, a munkatársát, az ismerőseit, mindenkit. Írígyelltem még a flasztert is a járdán amin végig megy, mindent...csak épp a felesége nem jutott eszembe soha. Nem jutott eszembe, hogy milyen jó neki hozzá megy este haza, mellette ébred fel...pedig ezek lennének az első gondolatok amit írígyel egy szerelmes ember. A másik társát. Meg akartam halni. Nem mert nem lehet enyém, hanem mert hogy tudom, létezik egy ilyen fantasztikus ember, férfi a világon, és én még csak nem is beszélhetek vele, egyszerűen értelmetlenné vált minden. Ha elképzeltem, hogy találkozunk valamikor, már a gondolattól elsírtam magam, átéreztem mennyire boldog lennék, milyen boldogságot éreznék, milyen csodálatos lenne. Évekig mindent, de mindent azért csináltam, az az egy cél lebegett a szemem előtt, hogy ismét a közelébe kerülhessek. Mindez amit leírtam, így három év elteltével is él bennem, mindössze lecsillapodott. De a cél továbbra is ugyan az: újra az életem része legyen. Ami a legérdekesebb, amíg együtt dolgoztunk, nem éreztem, hogy bármilyen szinten is kötődnék hozzá. Tudtam is, hogy véget fog érni a közös munka, nem érdekelt. Viszont mikor eljött az idő, egyszerűen összeroppantam. Saját magam is meglepődtem magamon, az érzésemen. Mai napig nem értem mi is történt.