Van itt más is, aki az irdatlan életszomját, hiányérzetét látja a másik nemben/szerelemben? Hogy élitek meg?

Nem vagy egyedül! :)

Én nőként érzek ugyanígy. Folyamatosan sablonos emberekkel találkozok, elvagyunk, de semmi több. Persze ez egy ideig kényelmes helyzet, ott van melledett valaki meg nem is. Az a baj, hogy szerelmet nem könnyen találni és hiába minden bíztató szó, hogy "menj és ismerkedj" az ember belefárad egy idő után, mert fél hogy ugyanabba a mókuskerékbe kerül, amiből menekülni próbált. Megoldást nem tudok, de szerintem sokan élnek meg hasonló válság időszakot.

"kényelmes hazugságot, megalkuvást fel kell adnom" én csak egyetérteni tudok. Ezek is energiába kerülnek egyébként és tünetet mondjuk kezelnek, de hosszútávon hátráltatnak.

Én úgy állok hozzá, hogy van olyan, hogy aktív párkeresés, és persze lehet akkor is évekbe telik, de nem megéri 3 évvel később megállapodni nyugodt szívvel mint most kétségekkel?

Illetve fontos rövidre zárni, ha tudjuk, hogy nem ő az. (persze előtte beismerni magunknak, nem pedig egy hiú reménysugárba kapaszkodni görcsösen)

Önismeret az nagyon fontos amúgy szerintem. Addig is dolgozni magunkon, attól egyre jobban érezzük magunkat és egyre elviselhetőbb a magány, plusz egyre több pozitív impulzus ér, egyre jobb lesz a közérzetünk, akkor a kisugárzásunk is stb. stb. egymás generálják ezek a dolgok :) Szóval szerintem ez sokkal jobb megoldás, mint ezek a hogyan mentsük meg a tisztelet/érzelmek/törődés/bármi alap nélküli kapcsolatunkat kérdések.