Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért csókolt meg?
Párkapcsolatban élek már jó néhány éve. Tisztelem és becsülöm a párom. Többek között ezért sem kezdeményeznék másnál.
Lassan 1 éve egy új munkahelyen kezdtem dolgozni, mióta befejeztem a tanuló éveim.
Itt ismerkedtem össze egy férfival, aki szöges ellentétem. Nem azt mondom emberileg rossz lenne, mert igen jó lelkű is tud lenni ha egy kicsit megerőlteti magát, de összeségében nincs közöttünk meg egyfajta szimpátia. Valamikor jól kijövünk, valamikor veszekszünk.
Ezek a viták jelentéktelen dolgokon kezdődnek, többek között ő elkezdi, én pedig vagyok olyan önfejű hogy nem hagyom az övé legyen az utolsó szó.
Egyik ilyen alkalom nagyon eldurvult. Belement a magán életen kivitatásába, és elbírálásába, én pedig mérgembe hozzá vágtam, hogy nekem legalább vagy olyanom, ellenben ő 30 évesen egy kapcsolatot sem tud felmutatni, állítom azt sem tudja hogy kell megfogni egy nőt. Hevesen vitatkoztunk mint a szerelmesek.
Erre egy pillanat alatt megcsókolt. Lemerevedtem. Köpni nyelni nem tudtam.
Szerintem ő is kicsit belefeledkezett magába, mert utána a mögöttem lévő falra támaszkodta az egyik kezét és azt mondta jobb ha most valamelyikünk hazamegy.
Én indultam meg szó nélkül. Sírtam.
Mögöttem hallottam mondják neki :"Menj utána". Ő pedig dudogott hogy :" Semmi értelme".
Igaza is van, mert szembekell nézzek a párommal is. És vele is. Fogalmam sincs hogy mondjam el neki.
Miért csókolt meg?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Át kéne értékelni a helyzetet. Lehet hogy egymásba szerettetek amit eszre sem veszel a különbözőségetek miatt. Gondold át mit erzel, mit akarsz és hogy annak fényében mit tegyél. De ha a párod mellett döntesz lehet hogy új munkahelyet kell keresni hogy ez a dolog ne fajuljon tovább.
És ne emészd magad, nem te csókoltad meg, gondolom nem akartad, nem a te hibád.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Lehet hogy az "azt se tudod, hogy kell megfogni egy nőt" mondat volt, ami kiváltott belőle egy azonnali "dehogynem, megmutatom neked, hogy ki nem tud megfogni egy nőt!" reakciót, mielőtt átgondolta volna.
Gondolom fülig beléd van esve, de sajnos "foglalt" vagy, ami miatt van benne egy feszültség. Ezért is kezdte el ócsárolni a magánéletedet - hiszen nem örül neki, hogy mással vagy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kérdező, nem lehet hogy vonzódtok egymáshoz? Egyáltalán nincs semmi?
Ha nincs úgy jobb ha felnyomod a fickót a főnökének zaklatás miatt. Ha van akkor nagyon alaposan gondold át a kapcsolatosan, és azt hogy a párod mit jelent neked. Fura hogy a csók után nem pofoztad meg. Nem mondtál neki semmit. Épp ezért kérlek gondolkodj ezeken. A fickót pedig kerüld el jó messzire.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!