Csajok, lanyok, nok, asszonyok! Hogy dolgoztatok fel amikor eletetek szerelmevel szakitottatok?

Ha én szakítok, ott nyomós érvnek kell lennie, szal annál rosszabb már úgy sem történhet, minthogy valaki elbánt valamilyen módon velem. Akkor sem azon kattognék, hogy brühühü' már sosem leszek boldog az életben'.

Egyrészt vannak ennél fajsúlyosabb dolgok amivel meg kell bírkózni, másrészt úgy gondolom nem egy emberen fog múlni a boldogságom. Ez a tudat nagyon kiszolgáltatottá tenne, pl. ugyanúgy meghalhat is akit szeretsz, elvesztheted máshogy is.

Nem könnyen. De végül kiderült, hogy mégsem ő volt életem nagy szerelme :) Amikor szakított velem, akkor nagyon sokáig magam alatt voltam. Nem segített semmi, ahogy mondod, bár megpróbáltam többet kimozdulni és jól érezni magam, valahogy nem segített. Sorozatokat néztem 0-24, amikor csak tehettem, ez elvonta a figyelmem annyira, hogy legalább az alap funkcióimat betöltsem, de ennyi. Idővel tényleg jobb lett. Megéltem a fájdalmat, nem nyomtam el magamban, de aztán amikor úgy éreztem, hogy könnyebb, akkor nem éreztem bűntudatot amiatt, hogy kivételesen nem a bánatomba kapaszkodok. És ez végül segített túllendülni rajta. Rossz volt, nem azért, és sokáig tartott (vagy 2x annyi ideig, mint maga a kapcsolat), de végül sikerült. Nem ismerkedtem ezidő alatt mással, semmi értelme nem lett volna. Miután kissé rendbe szedtem magam, akkor kezdtem el újból randizni, és csodák csodájára még boldogabb és még szerelmesebb ember lettem a végére, mint előtte valaha gondoltam volna.

Nem tudod, mit hoz a jövő. Ha szakított veled, valószínűleg nem ő volt életed szerelme.

Először úgy gondoltam, hogy ő volt az és nehéz volt, de később azon voltam amit utolsó is írt... Ha ő lett volna az igazi, és életem szerelme akkor együtt lennénk.

Igazából az első 1-2 hét volt nehéz de lefoglaltam magam.

Egyszer már elvesztettem.

Talán most kapunk új esélyt. Nekem az eltelt két év kevés volt elfelejteni őt.