Más is úgy gondolja, hogy néha jobb lett volna ha nincs ez a szerelem?

Kb. egy éve egy véletlen folytán megismerkedtem egy férfivel. Mindketten házasok voltunk, nagyobb gyerekekkel. Az első találkozásnál eldőlt, hogy ez A “Szerelem”. Kb. 2 hónapig találkozgattunk, nem volt nálunk boldogabb pár. 2 hónap elteltével rádöbbenve, hogy túl erősek az érzelmek szakítottam. Azonnali sértődés a részéről (amit megértek, mert igen nagy odaadással volt) tiltás mindenhol. Hiába próbáltam egy két hónapig helyrehozni, teljes volt az elutasítás. Ezután feladtam, éltem az életem, bár folyton rá gondoltam és egyszer csak elkezdett újra keresni. Volt, hogy beszélgettünk, volt, hogy jó volt, de én mindig tartottam a távolságot, bár csak őrá vágytam. Legutóbb mikor írt, aztán megmondtam, hogy engem már nem érdekel. Azóta most nem keresett, próbálok felejteni, de nagyon nehéz. Azt kívánom bár csak sose találkoztam volna vele. Mert bármilyen csodálatos volt az együtt töltött idő, az azóta tátongó űr elviselhetetlen. Korábban boldog voltam, szerettem a férjem, az életem, szerettem öltözködni, imádtam dolgozni járni, mindent szívesen, jókedvvel csináltam. De mióta véget ért a kapcsolatunk semmi sem tesz igazán boldoggá! Szenvedünk mind a ketten, de nincs mit tenni. Ebből nem lehet semmi. Én sose tudnám a családomnak azt mondani, hogy vége. Szeretnék ismét nem gondolni rá, visszakapni a régi èletemet. Ilyen szerelmes meg sohasem voltam és szerintem ő sem, de amit ez az érzés okoz az sokkal inkább kín mint boldogság.

Tudom most azt fogjátok mondani, hogy pont meg is érdemlem, hogy szenvedjek... és teljesen igazatok van.., 😞