Miért menekül el valaki az érzelmei elől?

"Célzott rá hogy inna egy kávét, erre mondtam neki hogy menjünk el igyunk egyet. Erre elmosolyodott és kérdezte hogy hova megyünk, de aztán mondtam neki hogy mégsem mert nem hagyhatom el a melóhelyet műszak közben."

- Hát ennyiből most valahogy nem csodálom, hogy menekül előle. Most ez mi?

(Bocs, tényleg nem bántás)

De te most szórakozol vele, vagy mi? Elhívod kávéra, vagy nem? (Elhívod majd rögtön lepasszolod, mikor belement???)

Mégis, mennyibe telt volna, mikor igent mondott rá, megmondani ( már ha tényleg ennyire nem gondolkozik valaki teszem azt, és elhívja úgy kávézni a csajt, hogy közben nem is tud elmenni, tegyük fel, hogy így van).

Szóval, a helyes reakció ez lett volna:

"-elhívtam kávézni.

-Kérdezte Hova megyünK? :)

-Én meg rájöttem, h nem hagyhatom el a műszakot, és nem azt mondtam, hogy ja bocs, mégsem, mint egy idióta, (hogy még csak véletlenül se higgye azt, hogy csak szórakozom vele) hanem mikor belement, egyből el is hívtam későbbre: ja, bocs, most nem hagyhatom el a műszakot, de utána elmehetünk, én is innék egyet. Van kedved?"

The end.

(Én mondtam azt, hogy fejezd be amit csinálsz, kérdezted, szerintem mit csinálsz. Hát ennyiből valóban nem nyomulásnak tűnik, hanem annak így kívülről, hogy szerencsétlen lány talán azt hiszi, szórakozol vele.)

Még egyszer, nem bántás. De kívülről ez- ennyi infóból, abból a pár mondatból, amit nagy nehezen megadtál- ez jött le. ÉS ez segítségképp mondtam, nőként. ;)