Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Ismertek olyan nőket, akiknek az osszes parkapcsolatuk az elvarasaik, provokacioik vagyis a hazisarkanysaguk miatt ert veget?
Hajaj.
Pláne a mai világban jellemző ez, sőt, utólag még büszkék is rá hogy ilyenek, mert milyen vagány már.
Persze volt olyan is aki megtört, mittudomén miért, lehet, felíratott magának valami nyugtatót, vagy vérnyomáscsökkentőt.
Vagy csak zavarta, hogy a 32 darab volt női osztálytársa már a 3. kölkükről posztolja a ballagós képeket.
Sajnos ilyen volt az exem.
8 hónap után összeköltöztünk addig egy nagyon aranyos lányt is ismertem meg akibe halálosan szerelmes voltam.
Aztán ahogy összeköltöztünk teljesen kifordult magából.
Elkezdett nekem sírni az exe után úgy viselkedett velem mint egy utolsó senkiházival úgy beszélt velem mint egy utolsó kutyával.
Még be is vallota hogy amúgy rajtam tölti ki a dühét mert máson nem tudja de ez nem az én hibám.
Minden apróságért hatalmas hisztiket rendezett.
Mikor szakítani akartam vele többször akkor jött rá hogy is viselkedik.Pár napig jó volt után minden kezdődött előről.
Másfél éve véglegesen szakítottunk, de persze én vagyok a rossz és a szemét és ő haragszik rám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!