Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lépjek túl egy fájdalmas szakításon és hogyan bírkozzak meg a lelkiismeretfurdalásommal?
Nagyon hülye voltam amikor belementem ebbe a kapcsolatba, nem is tudom hol volt az eszem. Megismertem egy nős férfit aki nagyon helyes, mosolygós, vicces, de kicsit visszahúzódó is egyben. Elkezdtünk beszélgetni, egyre többet és többet beszélgettünk, egyre többet megtudtunk egymásról, kiderült, hogy a házassága romokban hever, sokat veszekednek, hamarosan el fog válni, gyerekük nincs.
Elkezdődött köztünk valami és egyik pillanatról a másikra bejelentette, hogy elhagyja a feleségét, mert belém szeretett és kérte, hogy költözzünk össze. Az első hónapokban nagy volt a boldogság, nagyon törödő volt, élveztem minden percét az együttlétünknek, közben néha egy-egy alkalommal találkozott a feleséggel is, ilyenkor azt hittem a válást intézik, legalábbis nekem ezt mondta. Telt múlt az idő, eltelt 4 hónap, egyszer csak bejelentette, hogy hazaköltözik, mert a felesége összeomlott és nem hagyhatja magára, de engem szeret, velem tervez, csak szegény feleségének szüksége van rá. Ugyanúgy fogunk találkozni, mint azelőtt, de a felesége nem tudhatja meg, hogy viszonyunk van. Köpni-nyelni nem tudtam, azt hittem csak tréfál, azt hittem menten elájjulok. Mint utólag kiderült, a felesége úgy tudta, hogy a szomszédos országban dolgozik. Pár nap múlva haza is költözött, én meg maradtam újra egyedül, a szomorúságommal, dühömmel, úgy éreztem, nem is akarok látni, hallani senkit. Én hülye elhittem, vagyis el akartam hinni neki mindent, gyereket is terveztünk válás után. Jött minden héten ugyanabban az időben, néha volt egy kis ráadás is, és idő közben rájöttem, hogy én csak egy szerető vagyok.
Elkezdtem követelőzni, hisztizni, hogy nem erről volt szó, ő mindig lenyugtatott, hogy legyek egy kicsit türelmesebb, már csak pár hét és elválik. Teltek a hetek, hónapok; voltak kisebb szakítások is, de mindig kibékültünk, én egyre boldogtalanabb voltam. Elkezdett ritkábban jönni, eltávolodott tőlem, de ha szakítani akartam, nem engedett. Egyszer nagyon összevesztünk, dühében ő mondta, hogy legyen vége, mert nem akarja megbántani a feleségét és nem fog elválni.
Ekkor minden összeomlott bennem, kiabáltam, megfenyegettem, hogy elmondok mindent a feleségének (tudtam a telefonszámát, titokban kikerestem a telefonjából). Kérte, hogy ne tegyem tönkre, ő szeret engem és a feleségét is, nem tud dönteni, maradjon így minden és megpróbál gyakrabban jönni. Eleinte jött gyakrabban, elmentünk ide oda, próbált a kedvemben járni de éreztem, hogy eltávolodott érzelmileg tőlem, a szex is kevesebb lett én pedig nem tudtam elengedni őt. Adtam még fél évet neki, hogy döntsön. Elérkezett a határidő, kérdőre vontam, ködösített, ígérgetett. Ekkor értettem meg, hogy ő sohasem akart válni, csak szeretőt tartani. Elhagytam, de írtam egy sms-t a feleségének, hogy tudja meg kivel élt együtt (sokszor volt lelkiismeret furdalásom miatta, féltékeny is voltam rá, gyűlöltem is, hogy őt jobban szereti). Felhívott a felesége, elmondtam neki mindent, szegény nem is tudott semmiről, mert a férje sokat utazgatott és apró jeleken kívül amiket a férje jól kimagyarázott nem vett észre semmit. Duplán éreztem rosszul magam, mert egy kedves nő és csúnyán át lett verve. Ez a történet pár hete történt, azóta a feleség kidobta a férjét, az exem két szék közül a pad alá esett. A feleség elmondása szerint nagyon vissza akarna menni hozzá, és szegény nő nagyon összetört, de nála a megcsalás nem megbocsájtható. Engem azóta az exem egy sms-n kívül nem keresett, amire nem válaszoltam, de akkor sem fogadnám vissza, ha könyörögne.
Tudom hülye voltam, hogy egyáltalán szóba álltam egy nős férfivel, de szerelmes és naiv voltam, így utólag sok mindent látok, amit nem láttam, vagy nem akartam észrevenni (titkolózások, igérgetések). Megalázva érzem magam és dühös vagyok főleg magamra, hogy egyáltalán hol hagytam a józan eszem 2 évig.
Megbántam, nemcsak azt, hogy szerető voltam, hanem azt is, hogy a feleségnek elmondtam, nagyon összetört, ő nem tehet arról, hogy a férje ilyen gerinctelen ember.
Bocs, de nincs kedvem ezt a regényt elolvasni. Mondjuk ha J.K. Rowling írta volna akkor igen, de így nem.
A fő kérdésedre a válasz:
Vond le a tanulságokat, és majd idővel jobb lesz.
elolvastam. Buta voltál és nem kellett volna házas férfival kezdened. De miből tanuljon az ember, ha nem a saját hibájából? Megtanultad, hogy nem szabad házas emberrel kezdeni.
Azért meg ne legyen lelkiismeret furdalásod, mert elmondtad a feleségének. Megérdemelte.
Pedig jól cselekedtél: megadtad a feleségnek a lehetőséget, hogy megtudja, kivel él együtt és döntsön, mit akar. Ha te nem nyitod szét a lábat, lett volna más, hidd el.
Most összetörtetek mindketten, de hosszú távon hálásak lesztek, hogy ez az ember eltűnt az életetetekből!!!
Kicsit hagyd, hogy az érzelmeid lecsillapodjanak, ehhez idő kell. A feleség is meg fogja tudni emészteni, felnőtt nő.
Kitartást!!!
30n
Hasonló dolog történt velem, de a mi történetünkben én vagyok a feleség. Nagyon sok ponton hasonlít a történeted az enyémre, annyi különbséggel, hogy az én férjem exszeretője nagyon sokat profitált a férjemből, rlég sok megtakarítása lett másfél év alatt, ugyanis az én drágalátos férjem nagyon nagylelkű mindenkivel és ez alól a szerető sem volt kivétel. Viszont én az ilyen nőket lenézem akik szeretők lesznek és utána kitálalnak merő jóindulatból. Hol volt a jóindulat abban a nőben aki a férjem alá feküdt? Vagy addig nem jutott eszébe a lelkiismeretfurdalás csakis akkor amikor rájött, hogy a férj nem akar válni? Ha elvált volna akkor nem lett volna lelkiismeretfurdalása? Ugyanez vonatkozik a kérdezőre is. Ha tudta, hogy nős akkor miről is beszélünk?
Csak szegény feleséget sajnálom, átéltem azt a fájdalmat, ugyanígy.
Én megundorodtam mindkettőtől, de intézkedtem, hogy megundorodjanak egymástól, és nem is kellett semmit se tegyek, hanem ők maguk megutálták egymást a bizonyítékoktól amiket szereztem róluk. Ennél nagyobb elégtétel nem is kellett nekem.
Legyel büszke magadra, hogy egy embernek egy normális jövöt tudtal biztositani.
A feleségnek.
A pasit utáld mert ilyen gerinctelen ember.
Gomdolom a következtetést levontad, hogy nős férfival sosem kezdünk.
Mindegy mit mond, milyen bizonyitékokat mutat hogy szemét a felesége.
Csak egy kis pelda.
Az én férjem mindenre képes volt, hogy bizonyitékot szerezzen ellenem.
Addig hergelt meg szekált, amiv nem orditot veszekedtem amit felvezt a telojára, és mutogatta a nőinek, hogy milyen vagyok.
Vagy reggel melo előtt is is szekált tudta, hogy sms irok neki.
De az az sms nem úgy erkezett mintha az én nevembe ment volna , valahogy airtta egy idegen telefo számra.
Tehát én küldtem, csak egy más teloszáot irt ki.
A férfiak mindwnre képesek ha csajozni kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!