Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tanácsoltok, ha még mindig az exem jár a fejemben?
Elhagyott a barátnőm november elején egy éjjelen. Óriási, szinte emészthetetlen sokként ért, aztán persze feldolgoztam a tényt. Most már hónapok teltek el a szakítás óta, de még mindig nehéz elfogadnom, hogy a kapcsolatunknak örökre vége, és mással kellene majd egy nap boldognak lennem. Hogy soha többé nem fog a közelemben lenni, nem fog rám úgy nézni, nem fogunk szexelni, csókolózni, játszani, nem fogja összevizezni a fürdőszobámat, nem fogom megkajáltatni. Nem fog velem jönni a barátaimhoz, nem fogunk úgy beszélni, mint régen, nem fog üzeneteket hagyni nekem, amíg alszom, nem fog mögöttem ülni a motoron, stb. Egy nap mással lesz ő is boldog.
Legalább egy valaki jól járt a szakításunk miatt... Örökbe fogadtam a menhelyről egy kutyát.
Azért lett vége a kapcsolatunknak, hát, igazából magam sem egészen tudom, de valahogy úgy lehetne megfogalmazni, hogy elmúlt benne a szerelem. Úgy ítélte meg a köztünk lévő viszonyt, hogy túl sok problémánk van, és hogy... Vacillált. És akkor végül kimondta. Hirtelen meghozta a döntést, ott és akkor, fél óra leforgása alatt, és elhagyott. Hirtelen, de végleg. Durva volt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!