Szerintetek jó döntést hoztam?

A volt párommal másfél évig voltunk együtt, ebből én félévet külföldön tanultam. Egy évvel fiatalabb nálam, kicsit még éretlen, de nagyon aranyos és szerethető ember, az első pillanattól fogva mindenről tudtunk beszélni - nagyon nehezen tudok jól elbeszélgetni az emberekkel, konkrétan úgy még soha senkivel, nem volt 1 perc kínos csend sem soha - .

Első gondolatom, mikor már egy órája beszélgettünk első találkozáskor, hogy "ilyen ember kell nekem". De aztán idővel kiderült, hogy ő szeretne gyereket, én inkább karriert és utazást választanék és a család nálam 2 emberből elég, ha áll.

Én nagyon szeretem a tudást, a tanulást, fontosak a jó jegyek, ő arra megy, hogy a 2-es meglegyen mindenből (egyetemisták vagyunk).

És többször is előfordult, hogy valaki iránt fellángolást éreztem. Utána ha nem beszéltünk többet, elmúlt egy idő után, de adott hetekben nagyon érdekelt a másik, pedig sosem szándékosan kerestem mást, csak a sors összesodort velük. Most az exem idehozott a munkahelyére (diákmunka), ahol találkoztam egy nálam idősebb, 29 éves, de nagyon fiatalos férfival. Nem akartam tőle semmit, csak elkezdtünk valamin poenkodni, és idővel ismét kialakult egy szimpátia, kis parázs.. és találkoztunk néhányszor, ahol nagyon jól éreztem magamat, megölelt, megfogta a kezemet stb. Viszont a beszélgetés mélyebb, de kevésbé sokoldalú volt. Vele sem tudok olyan jól elbeszélgetni, mint a volt barátommal. Viszont ha bármikor megláttam a munkahelyen, belém nyilallt az érzés, hogy oda vagyok érte. Vele mélyebb beszélgetéseket tudunk folytatni, de néha ott a kínos szünet, bár lehet mert ő is introvertált kicsit, mint én, és nehezen nyílik meg elmondása szerint.

De már meg sem tudom különböztetni a szerelmet a fellángolástól.

Az exemmel megpróbáltunk szakítani már 3-szor, de végül mindig újra összejöttünk.

Abból a szempontból jónak tartom a döntést, hogy ha igazán szerettem volna, nem éreztem volna mások iránt ilyen érdeklődést, mert minden hosszabb ideje kapcsolatban lévő ismerősöm azt mondta, nem is gondolták még arra sosem, hogy mással boldogabbak lehetnének, és a volt barátom sem érdeklődött sosem senki iránt, amíg velem volt.

Másrészt viszont félek, soha többet nem találok olyat, akivel mindenféle kellemetlenség nélkül tudok ilyen jól elbeszélgetni, kellően őrült, fiatalos, benne van minden őrültségben és nagyon kötődunk egymáshoz.

Szerintetek jó döntés volt vele szakítanom? A lelkem egy része nagyon fáj, a másik azt érzi, így volt fair.

(Előző exemmel is eljátszottam ezt az összejöttunk-szétmentünk dolgot sokszor, de ott maga a hiánya miatt, ott a beszélgetés nem volt olyan jó sosem). Plusz a mostani volt barátommal annyira természetesen kezeltük egymást, egy hullamhosszon voltunk, nagyon különleges kapccsolat volt ilyen szempontból.

Köszönöm, ha elolvassátok annak ellenére, hogy hosszú lett, és köszönöm, ha adok tanácsot, megosztotok véleményt, sőt, hasonló tapasztalatokról, történetekről is szívesen hallanék, ha valaki volt már ilyen helyzetben.