Miért zavar, hogy nem hiányzik?

Igazából megválaszoltad már a kérdésed .

" Azt hittem, nagy szerelem ez. nem szenvedek,megkönnyebbültem".

Elmúlt a rózsaszín köd,kitisztult a fejed,józanul gondolkodsz. Nem Ő volt az,aki TÉNYLEG a párod legyen.

Inkább örülj neki, hogy nem szenvedsz.

Én is voltam egyszer így. Első kapcsolatom, első nagy szerelem. Odáig voltam érte, de sajnos nem volt valami jó kapcsolat, meg ő nem szeretett úgy engem ahogy én őt. Ez a tény is eléggé beárnyékolta végig a lelki világomat. Mindig azt hittem, ha egyszer vége lesz, kiborulok.

2 év után vegül ő szakított velem, igazából nem is nagyon értettem miért. Aznap este még sírdogáltam, de aztán másnaptól már semmi, kifejezetten jól éreztem magam. Én is azt éreztem, hogy felszabadultam, nem szorongtam már, mint korábban, hogy miért nem keres már napok óta, meg miért nem szeret úgy. Stb.

A szakitás után 1 héttel találkoztunk, mert nálam volt egy könyve, de már teljesen közömbös szemmel néztem rá.

Ráadásul később kiderült az is (honapokkal később mikor újra akarta kezdeni), hogy őt viszont nagyon megviselte a szakitás, akkor jött rá, hogy szerelmes belém (előtte a 2 évünk alatt többször hangoztatta, hogy nem az, ő nem tud szerelmes lenni).

Én meg pont arra ébresztett rá a szakítás, hogy már nem szeretem.

Nálad is hasonló lehetett, bele lovalltad magad abba, hogy ez egy nagy szerelem (az elején biztos az is volt), és gondolom voltak problémák is ami miatt a szakitást meglépted, amik megszűnése miatt megkönnyebbülést érzel.

Ne legyen lelkiismeretfurdalásod emiatt. Vond le a következtetést, hogy ezek szerint tényleg nem volt már keresni valótok egymás mellett.