Szakitott barátnőm és mindenem elvesztettem, halálra vágyom mit kellene tennem?

A dolog ott kezdődik, hogy 8 éves koromban anyám összejött egy olyan emberrel aki elöször jó volt de később piszkálni kezdett és minden nap bántott főleg lelkileg, és sajnos mindmáig nálunk lakik és csak azt a kevés pénzt amink van elveszi ha nem kapja meg akkor meg ordibál, 2 fél testvérem van tőle de őket is mindig bántja, sokszor próbaltam fellépni hátha elmegy de sajnos nem tudtam elérni, anyu pedig már elzavarta de mégis marad, rendörséget meg tesóim miatt nem akartunk. Nekem nagyon sokszor volt öngyilkos gondolatom, akikben biztam mindig hátba szúrtak egyedül voltam mindig ha baj volt és szükségem lett volna valakire. 15 éves koromban már vagdostam magam és halálvágyam volt. De 2 év múlva meg ismertem egy lányt és nagyon megszerettem mindig segített sosem hagyott cserben, mindenben számithattam rá. Összejöttünk és nagyon jóba voltunk, pár hónap múltán megkértem a kezét és igent mondott, nagyon boldogok voltunk, és értelmet adott az életemnek. Azután oda költöztem hozzá, boldog voltam nagyon, hogy az a szemét mostohám már nem része az életemnek. Csavarogtunk erre-arra sok jó barátom lett mindent együtt csináltunk és nagyon szerettük egymást. De sajnos egy idő után változni kezdtek a dolgok, az öccse aki a legjobb barátom volt ellenünk volt nem akarta hogy együtt legyünk. És ahogy telt az idő egyre kevesebb volt az együtt töltött időnk, és sokszor vitáztunk, mert az öccse nem csinált semmit soha mindig mi csináltuk meg helyette is a dolgokat, és egy idő után az apja is ilyen lett, alig voltunk már együtt kezdtek visszatérni a régi érzéseim, sokszor azt mondtam magamnak bárcsak meghalnék, mert legalább boldogan halok meg hogy egy csodás barátnőm volt. De nem adtam fel, próbáltam sokszor megbeszélni barátnőmmel a dolgot de sosem akart meghallgatni. Egyre többet veszekedtünk emiatt, szerettem volna úgy együtt lenni vele mint rég de nem tudtunk, sokszor elcsalta az apja hogy ne legyen velem és én hiába mondtam el a problémáim barátnőm csak azt mondta hogy ő a családját is szereti meg ha nem tetszik szakitsunk. Mintha azt mondtam volna, hogy nem lehet a családjával, közben velem alig volt nár mert mindig mások helyett dolgoztunk meg elcsalták tőlem. De végül megbeszéltünk egy kibékülő nyaralást kettesben, el is mentünk de másnap már haza hivták barátnőm, családi okok miatt. Én teljesen összeomlottam úgy voltam vele világgá megyek sirtam órákon át közben anyámmal beszéltem mit csináljak de nem tudott tanácsot adni. Végül indultunk haza útközben hála az égnek jól elvoltunk de mikor megérkeztünk nekem senki sem köszönt, észre vettem hogy minden cuccom be van zsákolva, és se szó semmi elzavartak, gyalog vittem a nagy zsákot meg 3 másik teli táskát anyámékhoz. Mikor lepakoltam olyan üzenetet kaptam barátnőmtöl, hogy hagyjam békén szakít velem. Nem tudtam elhinni, szédültem, remegtem, nagyon rosszul voltam, majd át rohantam mamámhoz mert anyukám épp ott volt, elmeséltem az egészet de ekkor már majdnem összeestem, egész nap sirtam. És kiderült, hogy az öccse akit legjobb barátomnak hittem meg az apja tele beszélte barátnőm fejét hogy én milyen rossz ember vagyok meg nem is szeretem barátnőm csak kihasználom és miattuk szakitott velem. Közben sosem használtam ki senkit, a mindenem volt ez a lány. És az mellett hogy barátnőmet rávették hogy szakitson a barátaimnak is mondtak rólam minden hazugságot és mind elhitték. Azóta már úja vagdosom magam, és még iszok is. Fogalmam sincs mit kellene tennem, próbáltam beszélni barátnőmmel de sajnos sem találkozni nem akar sem a telefont felvenni. Azóta nem is láttam, ennek egy hónapja de még mindig rémesen érzem magam, nyugtatót szedek, nem birok aludni, gyakran elkezdek remegni és szédülni. Kegyetlenül hiányzik, és az fáj legjobban hogy szerintem én vagyok a hibás mert, nem tudtam elviselni hogy már alig voltunk együtt és mindig mi csináltunk mindent nem jutott egymásra időnk. Talán ha elviselem ezt a sok rosszat idővel lehet változott volna de sajnos nem tudtam. Magamat hibáztatom az egészért. Talán még mindig boldogok lennénk ha nem lépek fel az öccse meg az apja ellen. Halálra vágyom, semmim nem maradt, anyám és a két testvérem maradt, de mellettük itt van mostohám is aki ismét piszkál és lenéz mindennel. Nem tudok itt boldog lenni, azt érzem sosem leszek már boldog. Sokszor azon gondolkodok lelépek egy éjszaka vagy megmérgezem magam mindennel ami van. Nem tudom túl tenni magam rajta, már a jegyesem volt és ez lett a vége, mások beleszóltak, egy nagy szarnak érzem magam akin mindenki kedvére átgázol. De kb igyis van. Nem tudom mit kellene tennem. Semmi jót nem látok már az életben, vele szerettem volna leélni az életemet és családot alapitani de minden álmom elment vele együtt. Engem még csak meg sem akart hallgatni. Nem megy nekem ez, minden elmult nappal csak egyre jobban érzem hogy sosem leszek már boldog és vidám. Életem 19 évéből 8 éves koromig voltam boldog, azután vége, és barátnőmmel voltam egy évig az. De már semmi szépet nem látok az eletben.

Talán jobb is volna meghalnom és akkor örök álomban boldog leszek és talán elgondolkodik a lány is mennyire szerettem. Csak ő jár a fejemben és az hogy meghalnék érte. Pedig lehet nem is szeretett, legalábbis anyu szerint nem tette volna ezt velem csak mert az apja meg az öccse mondja. De én akkor is szivemböl szeretem. Fogalmam sincs mi lesz de egyszerüen nem birok nélküle élni.

Szivem szerint már most elmennék, borzasztóan fáj, hiányzik kegyetlenül, egyszerüen nem birok lemondani róla és elengedni. Azt érzem csak, hogy vágyom a halálra és úgy elmennék már mert semmi nem maradt ami boldoggá tenne.

Bocsánat hogy ilyen hosszú lett. Aki elolvassa annak nagyon köszönöm. És bocsánat hogy kiirtam ide de nem birom ki, hogy magamban tartsam mennyire fáj. :( köszönöm aki elolvassa. :(