Szeretem. Mit tegyek? Hogyan felejtsem el?

Volt egy nagyon jó kapcsolatom. Tavaly augusztusban jöttünk össze exemmel, és több mint fél évig együtt voltunk. Előtte kb. 4 hónapig minden egyes nap beszéltünk, szerelmes voltam az egész lényébe, csodáltam, nem hittem el, hogy létezik még normális felfogású ember. Valamilyen szinten fel is néztem rá, tényleg, még sosem voltam ennyire szerelmes. Mikor először találkoztunk nem akartam elhinni hogy ilyen létezik... Össze is jöttünk aznap, ezt nem lehetett elszalasztani. Nagyon boldogok voltunk együtt, minden reggel az volt az első, hogy kaptam a telefon után és írtam neki, ő is állandóan kereste a társaságom. Minden egyes találkozásnál borzasztóan lelkesek voltunk, gyönyörű időszak volt. Aztán valami elromlott köztünk.. Tanulok még én is, ő pedig most fejezte be a szakmát. Egy hónapot tanult, egy hónapot pedig gyakorlatra kellett mennie a déli országhatárhoz.Mikor tanult hétvégente találkoztunk, mikor gyakorlaton volt, egy hónapig nem láttuk egymást. Borzasztóan vártam, számoltam a napokat.. aztán valami elromlott köztünk. Már annyira nem kereste a társaságom, tél körül jártunk, és hát az ember nem nagyon tud akkor mit csinálni... Sokat unatkoztam, és hiányzott a társasága, de úgy éreztem, hogy nem vagyok fontos neki. Nem írt annyit, nem hívott fel.. Bár akkoriban sokat is tanult, és sokat járt edzőterembe, de jól esett volna, ha néha tudatja velem, hogy gondol rám. Nem bírtam sokáig, hogy nem keresett, nagyon padlón voltam. Annyira haragudtam rá, hogy inkább szakítottam vele. Úgy éreztem, hogy nem viszonozza a szeretetet. Aztán egy hónappal később összejöttem a legutóbbi exemmel. Fogjuk rá, hogy jól indult minden, rengeteget foglalkozott velem, de nem voltam úgy istenigazából szerelmes. Az elején pedig nagyon szerettem volna, ha szeretett volna valaki, és boldog lehettem volna vele... De behatárolt, le kellett mondanom a gyerekkori barátaimról, nem mehettem sehova nélküle konkrétan. Nem nézhettem rá senkire, "merthogy ne bámulódjak". Meg akarta szabni mit vegyek fel, nem engedte hogy szoknyát vagy cicanadrágot vegyek fel, "mert kivan mindenem", pedig nem is öltözködök kirívóan. Teljesen átlagos vagyok. Kitalálta, hogy üljek el a padtársam mellől, akivel három éve együtt ülök (de csak németen), azért, mert nem akarta hogy fiúkkal lógjak. Pedig alig beszéltem fiúkkal. Nekem a végén ez már nagyon sok volt, nem hónapoknak, hanem éveknek tűnt a kapcsolat. Évzárón majdnem elájultam, lefektettek és felemelték a lábam hogy helyrejöjjek, erre leszólt hogy nekem szoknyába emelgetik a lábam, holott bevittek zárt helyre. BETEGESEN FÉLTÉKENY, és ki akart sajátítani. És szépen lassan leesett, hogy gyűlöltem hogy rámtelepedett, akartam szabad teret, nem akartam mindenről beszámolni. És rájöttem, hogy mindig akkor szította a tüzet mikor unatkozott. NEm volt hobbija, és az összes szabadidejét velem akarta kitölteni. De ez sem egészséges... És rájöttem hogy ugyanez az érzés volt bennem, mikor szakítottam az előző barátommal, hogy nem érdeklem. És azért telepedtem rá mert nem volt más elfoglaltságom.És ez nem esett le, amíg meg nem fojtottak engem is, ekkor rájöttem hogy hibáztam, és lehet hogy csak időt kellett volna adnom. Egy hete kidobtam őt is, mert nem szeretem ha parancsolgatnak, és már a barátnőimmel töltött időt is sajnálta tőlem. Nem rég kiraktam facen a napomba egy bejegyzést, amire reagált az az exem, (akire érdemes lett volna várnom szerintem... Szép életünk lehetett volna, őrülten szeretjük a motorokat és az autókat mindketten, és szeretünk nevetni...) én pedig kíváncsi voltam rá hogy mi van vele, jó alkalom volt rá hogy megkérdezzem. (ja, le kellett őt törölnöm a félékeny exem miatt) Beszélgettünk egy kicsit, régi emlékekről, stb.. Aztán azt mondta el kell mondania valamit. A haverja bemuttta őt a hugának, aki nagyon megtetszett neki. Hetekig beszéltek, aztán a lány egyik napról a másikra nem írt neki többé. Nem tudta hova tenni és dühítette a dolog. Elmondta hogy "bármit megtett volna érte, gyönyörű volt kívül belül", nekem pedig könnybe lábadt a szemem. Úgy örültem, hogy beszélhettem vele, reményt láttam, mert úgy éreztem hibáztam mikor szakítottam vele. De már nem olyan volt vele beszélni... Érthető módon távolságtartó volt és zárkózott.. nem tudom miben reménykedem igazából, de úgy érzem hogy szeretem... Viszont részéről semmi nyitottságot nem látok, két napon keresztül egymás után ráírtam a héten, ő nem viszonozta, és úgy döntöttem békénhagyom. Nem akarok futni utána, de mégis olyan rossz. Összetörnék ha mással látnám.. Hogyan felejtsem el? Hogy mondjak le róla? Hogy oszlassam fel az ábrándokat? Hogy ne szeressem? Akkor voltam először istenigazából szerelmes, mikor vele voltam. Soha többé nem lesz olyan, én nem tudok mást csodálattal és mély szerelemmel szeretni. Őt közel tudtam engedni, mert adott rá okot...