Több, mint fél éve szakítottam. Még mindig hiányzik. Mi lehet ennek az oka?! Fellángolás lett volna?

Teljesen ugyanez van velem is, viszont nekem nem volt kapcsolatom azóta se.

Már sok éve ismerjük egymást, és részemről is mondhatni első látásra szerelem volt, bár a szerelem talán túlzás, viszont a fellángolásnál meg komplexebb a dolog. Valahányszor beszéltem vele, összefutottunk vagy akár csak chateltünk, ideges lettem, máshogy viselkedtem, pedig közben voltak zsénereim, plátói szerelmeim, de ő valahogy mégis ott volt csendben a háttérben, és ha csak egy picit is közeledett hozzám, már felborult a hormonháztartásom. Aztán csodák csodájára, az egyik találkánk után elkezdett felém érezni valamit, és néhány hónapra rá szerelmet is vallott, és habár én is vonzódtam hozzá, megrémisztett a dolog, mert ő nekem akkor már sok éve plátói volt, sose gondoltam volna hogy egy magamfajta szerencsétlen kellene neki.. persze belementem a kapcsolatba, de ő gondolatban már az esküvőt szervezte meg a gyerekeink nevén gondolkozott, amitől besokalltam. Másrészt, ő mindig a menő arcok közé tartozott a társaságban, minden héten partizott, minden ujjára jutott csaj, én meg a teljes magányt, visszahúzódást testesítettem meg, tipikus szürke kisegér voltam, így az állandó önbizalomhiányos és megfelelési kényszerem se kedvezett a kapcsolatunknak. Végül pont hogy én szakítottam vele, mert idegileg tönkrementem a hónapok alatt, nem tudtam elhinni hogy tényleg én kellek neki és a tizenöt barátnője közül (akikkel napi szinten trécselt) nem tetszik-e meg neki valamelyik és cserél le, hiszen sose tartottam magam szépnek, vonzónak se. Sorry, hosszú lett, de jó kiadni magamból.

Szóval, én szerelemnek nem mondanám, inkább egyfajta erős kötődés, ami miatt fáj ha van, fáj ha nincs velünk az illető. Kitartást, kérdező, az idő minden sebet begyógyít (vagy legalábbis fájdalommentessé tesz) :)

22N