Létezik olyan, hogy valaki inkább próbálja eljátszani, hogy ugyanúgy szeret, csakhogy ne kelljen a problémákkal szembenéznie?

Nyilván kötődött, ragaszkodott még. Meg emberileg szeretett. Az intenzív szerelem érzés nem örökké tartó láng, azt tudod.

Szóval igen, és egyébként le is lehet élni így egy életet is, lángoló szerelem nélkül, szeretve és kötődve. - Már ha amúgy nincsenek ilyen áthidalhatatlan problémák, hanem valóban jól érzi magát MINDKÉT fél.

Szóval én nem lepődtem meg.

Voltam már a te helyzetedben is és sajnos az övében is. Egyiksem egyszerű.

3 éves kapcsolatban éreztem azt egy idő után, hogy ő biztos nem az igazi, nem éreztem már szerelmet iránta. Nekem is 1,5 év kellett, hogy ezt hangosan is kimondjam, ne csak gondoljam. Nálam is a megszokás volt, ő volt akkoriban a legjobb barátom is, hisz mindent vele osztottam meg és jó érzés volt, hogy van mellettem valaki. Utólag belátom mennyire nem volt ez fair és nem lett volna szabad megjátszanom magam. Emberek vagyunk, hibáztam. Viszont később vissza is kaptam az éltettől. A következő komoly,több éves kapcsolatban engem nem szerettek szívből. Csak "pótlék" voltam, ugyanúgy, mint nálam az exem én is csak azért kellettem a srácnak, hogy ne legyen egyedül. Végig éreztem, hogy én vagyok az a fél, aki jobban szeret, de képtelen voltam elhagyni, mert szerelmes voltam.

Nem tudom eldönteni, hogy az volt a rosszabb amikor én hazudtam, hogy szeretem vagy amikor nekem hazudták, hogy szeretnek. Mindkettő fájdalmas.

A kérdésedre a válasz: Sajnos létezik és szerintem sok kapcsolatot ez tart össze. Az emberek gyávak szembe nézni a komoly gondokkal.

1. vagyok.

Úgy értem, hogy ez nem mindig ám olyan egyértlemű, hogy mit kéne tenned, szakítani kellene-e, vagy maradni..

Mert hogy ha akötődés és ragaszkodás megvan, de nem szerelem, akkor az még lehet működőképes és inkább küzd általában az ember, ha emberileg szereti a másikat.

Mint a 2. példája.

Igazából ugyanígy érzek most, 5 éves kapcsolatban.

Nem vagyok szerelmes= nem lángolok intenzíven. De kiváló társak vagyunk, egyben barátok is, kötődök és szeretem is ettől még őt.

Másfelől meg vannak bennem kételyek, hogy nem biztos, hogy ez elég lesz, és pl családot alapítsak vele.

Őszintén? Rosszul érzem magam, amiért nem tudom igazán, szerelemmel szeretni! Bánt.

mert szeretem. ÉS nem tudok szakítani, hiszen nekemis hiányozna, 5 éve élünk együtt.

Nagy probléma sincs köztünk, tehát elég megfoghatatlan számomra ez a dolog.

Ki mondja meg, hogy jobb lenne-e szakítani, vagy épp rájönnél, hogy teljesen hülye vagy a jó dolgoban és nála jobbat nem találsz? Mindezt úgy, hogy bezséltünk erről, és tudod, hogy a párod ráadásul még mindig szerelmes.

Te pedig csak itt állsz, és nm tudod, hogy mi van, mert megfoghatatlan.

ÉS akkor még eszedbe jut az az érv is, amit pl párom is mondott, hogy csak ezért szakítani is butaság, mert egy másik kapcsoaltban is ugyanitt lennék pár éven belül..

Én ezt nem tudhatom, nem látok a jövőbe, de hidd el, nem könnyű iylen döntést meghozni, hogy valaki, aki eddig részese volt az életednek, mátül nem lesz az. Pláne, hogy ha nem kimondottan fos a kapcsoat és árt neked, hanem ráadásul el is vagytok.