Miért van az, hogy egy pasi ugyanúgy, a végsőkig ragaszkodik, küzd? Minden egyes nőjénél, ugyan úgy?

Pszichotikus?

Nem tudok szabadulni. A volt nőinek is nehéz dolguk volt.

De róluk már úgy beszél, hogy hozzám képest senkik.

Szakítanunk kell, de most az érdekel, hogy miért hazudik?

Hogy hiányom neki, egy percet nem bír ki nélkülem, és akkor elutazik egy hétvégére és fel sem hív. Ha hívom, lekoptat. Haverokkal van, megértem, de akkor ne várja el, hogy elhiggyem a mű-ragaszkodását!!!

Vagy ne beszéljen velem úgy, mint egy kis senkivel, VAGY utána ne nyalizzon, hogy én vagyok a mindene...

Most akkor mi van?

Helyes az a gondolat, miszerint kár minden vele töltött percért?

Különben is, ez már nem kapcsolat.

Haverok vagyunk.

Neki nem tűnt fel.

NEKI nem tűnt fel, hogy hónapok óta nem szexelünk, nem adok a szájára csókot, hogy nem szeretem.

Hoppá.

Nem vagyok már szerelmes.

Mert elrontott mindent, de nyállal nyakonöntötte ami köztünk van, és még így is izgi.

Azt hiszem megválaszoltam a kérdést: már csak haverok vagyunk, csak a haverom kissé pszichotikus.

Valaki?

Aki átélt már ilyet?

Hogyan és miként?